Aki gyakran jár a szombathelyi Óperint utcában vagy a Körmendi úti Zone bevásárlópark felé, az utóbbi hetekben újdonsággal találkozhatott: a pizzaautomatákkal. Igaz, ez csak ebben a városban újdonság, hiszen több megyeszékhelyen és persze a fővárosban is működnek hasonló automaták, amelyek gyorsan kínálnak (állítólag) jó minőségű ételeket – esetünkben pizzát.
A kíváncsiság minket is vonzott, hiszen szerkesztőségünkben még senki nem evett automatás pizzát, így hát egy szép napon fotós kollégámmal felkerekedtünk és meg sem álltunk az Óperint utcai „pizzázóig”, hogy közösen alkothassunk véleményt.
Azonban csalódnunk kellett, az automata ugyanis – hiába kecsegtet azzal, hogy itt olasz alapanyagokból készült street foodot lehet enni – zárva volt, legalábbis a kijelzőn az a felirat fogadott minket, hogy „hamarosan nyitunk”. Az árakkal azonban már itt szembesültünk, hiszen az már látható, hogy a négy választható pizza ára 2990 és 3190 forint között mozog.
Nem éppen három perc
Az ár sokkot okozott mindkettőnknek, ám most azért mentünk, hogy teszteljük, megér-e ennyit ez a (kép alapján) csábító kinézetű pizza, így aztán átvágtattunk a Zone bevásárlóparkhoz. Szerencsénkre itt már üzemelt az automata, igaz, a négy verzió közül csak az egyik (a sima sajtos) volt elérhető. El is indítottuk a készítést, majd fizettünk – kártyával, az automata ugyanis készpénzt nem fogad el.
Bár az automata felirata azt ígéri, a pizzát három perc alatt megkapjuk, mi mégis közel 15 percet töltöttük el a parkolóban, hiszen várnunk kellett, amíg a sütő felmelegedett. Miután ez megtörtént, megjelent a pizza is, közben pedig ámulva néztük, mi történik éppen.
Aztán egyszer csak jelzett a gép: kész az étel. Kollégám kérésére lassan vettem ki a pizzát az automatából, majd – szintén az ő javaslatára, szintén lassú mozdulatokkal – ki is nyitottam a dobozt. Majd jött az első reakció, amit most nem idéznék, mert nem tűri a nyomdafestéket.
Ezzel a látvánnyal szembesültünk:
Persze nem ítélünk elsőre, a kóstolással is várunk, de csak addig, amíg vissza nem érünk a szerkesztőségbe, ahol már a kollégáinkkal osztozunk a „zsákmányon”, hiszen az ő véleményükre is kíváncsiak vagyunk.
A „Vészhelyzet-pizza”
Egyikük a fenti szavakkal jellemzi az ételt. Többségünk szerint ahhoz képest, hogy egy mirelit pizzáról beszélünk, egészen rendben van, legalábbis a boltban kapható változatokhoz képest jobban is néz ki és ízben is jobb.
Ugyanakkor ár-érték arányban egyáltalán nem éri meg ennyi pénzt rákölteni – állapítjuk meg egyhangúan. Maximum akkor, ha az ember dolgozik, de bolt nincs nyitva, otthonról pedig nem vitt magával ebédet. Ebben az esetben a kissé íztelen és száraz hatású pizza – ami szerintem kicsit túl is sült – is jóízű lesz.
Főleg ha éhesek vagyunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!