A hirtelen jött késő őszi időben nem sok kedvünk volt megmozdulni sem, nemhogy elmenni egy zenés-táncos rendezvényre. De, legalább eső alább hagyott estefelé, így mi is benéztünk Szombathely egyik legalacsonyabb átlagéletkorral rendelkező zenekarának koncertjére, hogy megnézzük, milyen zenékhez nyúlnak, hogy megtáncoltassák a társaikat.
A rossz idő ellenére hamar megtelt a hely, a beállás azonban még hidegen hagyta a tömeget. Este nyolc óra előtt viszont már körbeállták a rögtönzött színpadot a rajongók. És ekkor valami egészen váratlan szabadult el a Bohém pincéjében, az Xcuse a Fonográf Mondd, hogy nem haragszol rám című slágerével kezdett, a 16-18 év körüliek pedig együtt énekelték a zenekarral a szöveget.
Aztán jött a többi feldolgozás dal sorban; akadt köztük BonBon, Csaknekedkislány, Ivan and the Parazol, Dire Straits és Ray Charles is, de egyik sem volt valami olcsó, szolgai másolat. Az a jó ezekben a helyi zenekarokban, hogy remek érzékkel nyúlnak a dalokhoz, és képesek már ilyen fiatalon képesek a saját képükre formálni a számokat. Így minden kicsit pörgősebb, helyenként punkosabb lett.
Ennek ellenére nem csak a szülők és a nagyszülők képviselték az idősebb korosztályt, hanem olyanok is, akik csak belefutottak valamelyik koncertjébe a bandának és azóta ha tehetik, megnézik az Xcuse-t.
De, kanyarodjunk vissza a hatásokra, mert egy-egy ilyen koncerten sok minden éri az embert, főleg, ha ennyire jól tudja megszólaltatni a választott dalokat egy-egy csapat. Azt le kell szögezni, hogy nem volt tökéletes ez a koncert sem, a punkosabb pillanatokat valószínűleg az okozhatta, hogy a kevésbé begyakorolt daloknál kicsit szétesett a zenekar.
Az apró hibák ellenére is remek koncert volt, ahol nem a kronológia határozta meg a dalok sorrendjét, hanem hangulatokat, témákat és érzéseket követve kapcsolódtak egymáshoz. Így kicsit olyan volt az egész, mintha az időgépben lemerülőben lenne az elem, és már csak random dobál az idősíkok között. Nekünk pedig ilyenkor nincs már választásunk, csak kihozzuk az időszövet adott darabkájából a legjobbat, vagy a nekünk leginkább tetszőt.
És igen, többször visszakerültünk egy-egy évtizedbe, de mindig volt benne frissesség, lendület és kellő játékosság. Az Xcuse tagjaiba nem kevés tehetség szorult, és nem is félnek ezt kihasználni. A többi meg majd alakul, mert egy idő után az énekeslány is megtanulja, hogy sokkal közelebb kell tartania a mikrofont a szájához, mert még nincs olyan erős hangja, mint például Nina Simone-nak.
Összességében egy újabb remek estét tölthettünk a föld alatt, egy igazi underground szentélyben, ahol senki sem akar többnek, vagy másnak látszani, ahol mindenki őszintén tudja kihozni magából a legjobbat, és néha a legrosszabbat is. Az Xcuse nevét pedig érdemes lesz megjegyezni, főleg, ha a saját dalaik is lesznek ilyen jók, mint ahogy a feldolgozásokat hozzák.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
