A NATO légteréhez közel kerülő orosz repülők miatt riasztották a brit légierő gépeit

A brit kormány szerint ez mutatja, hogy Oroszország egyre agresszívebben teszteli a katonai szövetséget.

Az elmúlt 48 órában kétszer is riasztották a brit Királyi Légierő Typhoon típusú vadászgépeit, miután orosz katonai repülőgépek veszélyesen közel kerültek a NATO légteréhez a Balti-tenger térségében - írja a Telegraph nyomán a Magyar Hang. A lap felidézi, hogy ez volt az első alkalom, hogy a Royal Air Force (RAF) gépeit a Chessman-művelet keretében vetették be, amely az európai légvédelem megerősítésére irányuló új NATO-misszió.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A brit kormány szerint ez az eset is azt mutatja, hogy Oroszország egyre agresszívabban teszteli a katonai szövetséget.

„Az Egyesült Királyság megingathatatlanul elkötelezett a NATO mellett. Az orosz agresszió erősödésével és a biztonsági fenyegetések növekedésével fokozottabban igyekszünk megnyugtatni a szövetségeseinket, elrettenteni az ellenfeleket és megvédeni nemzetbiztonságunkat. Ez a küldetés megmutatja, hogy képesek vagyunk a NATO legújabb tagjával, Svédországgal együttműködni, és megvédjük a szövetség légterét, bárhol, bármikor, amikor csak szükség van rá”, nyilatkozta Luke Pollard, a fegyveres erők minisztere a Telegraphnak.

Nyitóképünk illusztráció.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek