A németekkel és a hollandokkal került egy csoportba a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

A negyedik ellenfél Bosznia-Hercegovina lesz.

A magyar labdarúgó-válogatott ismét azonos négyesbe került a német csapattal a Nemzetek Ligája 2024/25-ös idényének csütörtöki sorsolásán.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a sorozat előző kiírásban, illetve a legutóbbi és az idei Európa-bajnokság csoportkörében is összekerült a németekkel. A másik két ellenfél Hollandia és Bosznia-Hercegovina lesz.

Az első két fordulót szeptember 5. és 10. között rendezik, a következő kettőt október 10. és 15. között játsszák le, míg az utolsó két körre november 14. és 19. között kerül sor. Az A divízióban a négy csoportgyőztes a négy csoportmásodikkal találkozik a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőben a négyes fináléba kerülésért. A harmadik helyezettek pedig osztályozót játszanak a másodosztályt jelentő B divízió csoportmásodikjaival, míg az élvonal negyedik, utolsó helyezettjei kiesnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport