Gyengül az autósok koncentrációképessége, tompul a figyelme, nagyobb a balesetveszély útjainkon – olvasható a rendőrség vasárnap kiadott közleményében.
„A tartós hőség megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt. A járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, valamint a megszokottnál figyelmetlenebbek, mely egy közlekedési helyzetben megnöveli a reakcióidőt is. A közlekedés résztvevői között jelentősen emelkedik a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, másoknál fokozódó ingerlékenységet, türelmetlenséget válthat ki. A gyalogosok jellemzően kevésbé néznek körül mielőtt az úttestre lépnek, vagy rosszul mérik fel a veszélyeket” – figyelmeztet a rendőrség.
Ezen kockázatok ismeretével és néhány jó tanács megtartásával a nyári közúti balesetek megelőzhetők.
Legyen türelmes, vezessen kissé lassabban, tartson nagyobb követési távolságot!
Ha megáll a járművel, lehetőleg ne napos helyen hagyja! Soha ne hagyjon a parkoló gépjárműben kisgyermeket vagy háziállatot, még rövid időre sem, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!