A saját, fél évvel korábban meghozott döntésükről indítanak nemzeti konzultációt?

Hadházy Ákos független képviselő úgy látja, ez őszinte lépés a Fidesztől: „jön a nemzeti konzultáció Vlagyimir Putyin megsegítéséről!”

Az Infostart összeszedte a parlamenti ellenzéki pártok gyorsreakcióját.

A DK szerint semmi értelme azokról az uniós szankciókról konzultálni Nemzeti konzultáció lesz a háborúról September 22. 14:41 , amelyeket Orbán Viktor egytől egyig megszavazott.

„Kocsis Máté ma bejelentette, hogy hiába a megélhetési válság és az állítólagos kormányzati spórolás, újabb »nemzeti konzultációt« indítanak, ezúttal a szankciókról. Miközben a magyar családok azt számolgatják, hogy hó végén a hétszeresére emelt rezsit fizessék be, vagy bevásároljanak, miközben a szülők azért aggódnak, hogy megfázik-e majd a gyerekük a fűtetlen iskolában, aközben a kormány milliárdokat szórna el az aktuális hazugságai terjesztésére” – írja a párt közleményében.

A szerintük valójában nem a háború, hanem az Orbán-kormány a megélhetési válság oka.

A szankciók működnek! – ez már a Momentum reakciója. Szerintük is a kormány a válság miatti felelős.

„A kormány annyira belezavarodott a saját alternatív valóságába, hogy azt is elfelejtette: alig fél évvel korábban mind a magyar kormány, mind a Fidesz EP-képviselői megszavazták az Oroszország elleni szankciókat. Most akkor a saját döntéseik ellen tiltakoznak? A saját, fél évvel korábban meghozott döntésükről indítanak nemzeti konzultációt? Ne nézzék hülyének a választóikat: döntsék el, hogy támogatják vagy nem támogatják a szankciókat” – áll a párt Facebook-posztjában.

Márki-Zay Péter tömören reagált a bejelentésre. A korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt kérdezi, „a Fidesz azokról a szankciókról akar konzultálni, amiket Orbán Viktor egytől-egyig megszavazott?”

Hadházy Ákos – az esküjét még mindig nem letevő – független képviselő úgy látja, ez őszinte lépés a Fidesztől: „jön a nemzeti konzultáció Vlagyimir Putyin megsegítéséről!”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek