A szombathelyi hajléktalanok megmutatták nekünk, hogyan szavalnak és énekelnek karácsonykor

Idén háromszor adják elő a műsorukat. Ismerős arcok is feltűnnek benne.

„Már tavaly készítettünk műsort, azt kétszer adtuk elő. Idén, ezzel a felvétellel együtt, három fellépésünk lesz” – mondta lapunknak Horváthné Piller Andrea, a szombathelyi Zanati úti hajléktalanellátás szociális munkatársa, aki összeállította és betanította a műsort.

Nélküled nem megy: támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával! Neked csak pár kattintás, hogy továbbra is a téged érintő dolgokról tudósíthassunk.

Nyugat Média és Világháló Egyesület, adószám: 18889332-2-18
Ide kattintva érheted el kitöltési útmutatónkat!

Tőle tudjuk, hogy a hajléktalanok számára a karácsony előtti időszak nagyon megterhelő, így a szociális munkások odafigyelnek, hogy a közös programokra.

A Nyugat.hu stábja a felvétel készítése közben a Zanati úti hajléktalanszállón
Józing Antal

Ilyenkor a szívükben talán újra felcsillan a karácsony csodája, bármilyen nehéz élethelyzetben is vannak

- fogalmazott Horváthné Piller Andrea.

A csapat körülbelül egy hónapja gyakorolja a műsort, a próbák hetente többször zajlottak, ezeket mindig nagyon várták a szereplők.

A felvételünk a teljes műsor rövidített, szerkesztett változata. Devecsery László "Karácsonyi pillangók" című verséből, a Bojtorján zenekar "Karácsony ünnepén" című számából és a "Mennyből az angyal"-ból (valószínűleg a legrégebbi magyar karácsonyi dalból) hallunk részleteket.

A műsor szereplői:

  • Horváth Edit
  • Horváth Sándor Róbert
  • Jankó Istvánné
  • Kollarics Győző
  • Kunn Zoltán
  • Májer Ferencné
  • Neher Renáta
  • Németh Zoltán József
  • Némethné Horváth Zsanett
  • Lapunk pont egy évvel korábban, karácsony előtt közölt egy hosszabb interjút „Fogadjuk el, hogy nagyon nehéz az élet, és nem mindegyikünk egyformán erős” 2022. December 22. 07:30 Németh Klárával, a Zanati úti hajléktalanszálló igazgatójával, a közelmúltban pedig helyszínbejáráson voltunk Látogatóban Bori néninél – Élet a kalyibákban, a hidak alatt és az elhagyatott laktanyában 2023. December 15. 07:10 a szombathelyi utcai szociális szolgálattal.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Video