A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a külföldi nővel szemben, aki a vádirat szerint 2025 júliusában közepes fokban ittasan vezetett személygépkocsit - írja közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség. A vádlott – ittassága miatt – áttért a szemközti forgalmi sávba, letért az útpadkára, majd az út melletti füves területen állt meg. A balesetben a sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el.
A járási ügyészség pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!