Amikor másfél-kéthavonta hazalátogatok a szülővárosomba, megesik, hogy körülnézek. Általában ilyenkor két forgatókönyv valósul meg, néha akár perceken belül váltakozva: vagy rácsodálkozok, hogy mi változott meg, vagy rácsodálkozok, hogy mi az, ami még mindig nem, mintha 2017 helyett még mindig 1997-et írnánk. Sajnos az utóbbiból több van.
A legújabb régi felfedezésem is ebbe a kategóriába esik: hiába van Critical Mass Szombathelyen, és bár a környező országutakon szépen megrakják a hobbibiciklisták, a - jellemzően teljesen elhanyagolt és széttöredezett, de erről majd máskor - bringautakon mindig jön valaki szembe, és mindenfelé kétkerekűek parkolnak, szóval szépen teker a populáció, egyvalami látványosan hiányzik: az igény a biztonságra. Kerékpáros szakszlenggel élve: gyász a helyzet.
Szombathelyen ugyanis ez az uralkodó "kerékpártároló":
Itt ugye a Savaria Mozinál járunk. (De jártunk más helyeken is, ahol ugyanilyen siralmas a helyzet.)
Ékes példája ez annak, amikor olyanok terveznek meg valamit, akik valószínűleg soha nem használják azt.
Mi ez a szánalmas picsogás már megint, önthet formát a kérdés számos olvasó fejében, úgyhogy gyorsan megválaszoljuk. Ezekkel a talajközeli fémdarabokkal az a legnagyobb gond, hogy nem lehet hozzázárni a kerékpár gerincét, a vázat. Ha pedig csak a kerék a jármű egyetlen része, amit le tudunk lakatolni, abból egyenes ágon az következik, hogy
Itt, a mozinál azonban rögtön valami más is feltűnt:
A szombathelyiek el akarják lopatni a bringáikat? Nagy szomorú cikkünk a helyi kerékpártároló- és bringazárhelyzetről nemsokára az oldalon!
0 Likes, 1 Comments - Nyugat.hu (@nyugat.hu) on Instagram: "A szombathelyiek el akarják lopatni a bringáikat?"
Ezek itt úgynevezett spirálzárak. A legfőbb jellemzőjük, hogy amennyire olcsók, annyira komolytalanok, és annyira könnyen elvághatók már egy fogóval is. A sodrony- és spirálzárak olyanok egy tolvajnak, mintha nem is léteznének. Ezért különösen letaglózó volt a felismerés, hogy a városban túlnyomórészt ilyennel zárják az alumíniumlovaikat az emberek.
Haladás tovább: megyei könyvtár. Ahova nem meglepő (és dicséretes) módon szintén sokan járnak biciklivel. Na, vajon törődött az építtető velük? Dehogy törődött:
És ez a kedves olvasó törődik azzal, hogy esetleg nem lesz mivel hazamennie? Nem úgy néz ki:
Ő már inkább a tragikomédia műfajában indul:
A rendőrség sem erőlteti meg magát
Visszatérve a kerékpártámaszokhoz- és tárolókhoz, én őszintén nagyon reménykedtem benne, hogy ezek az előbbiek csak a súlyos és kerülendő kivételek, hiszen tényleg 2017 van, amikor a mágikus internet jóvoltából közelekedési szakembernek sem kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja, mi a megoldás egy ilyen nem túl komplex problémára. Vagy egyetlen guglizással megnézi, mit javasol a Magyar Kerékpárosklub.
Feltételezni mertem, hogy legalább a helyi rendőrkapitányság környékén ezerrel zajlik a példamutatás. Nem tévedhettem volna nagyobbat:
Bár itt már nem deformálódhat a kerék, a vázat még mindig bajosan lehet rögzíteni az ősrégi, rozsdásodó, szocialista fémkerethez. Én például reflexből nem is oda tettem a gépemet, hanem a minikerítéshez (amire egy közterületes nyilván ejnye-bejnyézne, mutogatva a mögötte álló tárolóra, amire én elmutogatnám, hogy akkor inkább jelentsen fel, ha ez nem tetszik neki, mert biztosan nem fogom a kedvéért ellopatni.)
Továbbcsavartam a pedált a Derkovits lakótelep felé, ott is régen jártam. A stadionépítésen kicsit visszahőköltem, a Órásháznál viszont ugyanazokat a viszonyokat találtam, mint évekkel ezelőtt: a Sparnál is az antibiztonságos tárolót sikerült lerakni. És egyéb helyeken is itt a Domusnál.
Nem csoda, hogy többen inkább már a szomszédos standhoz rakják a kerékpárt, hiszen a biztonságérzetük azt súgja nekik, hogy ott jobb lesz. És amúgy igazuk van, hiszen itt már közvetlenül a vázat tudják lakatolni:
Igaz, ilyen zárral nem sokra megyünk a biztonságérzetünkkel: ez az úgynevezett görgős változat, ami belül egy sodronyt tartalmaz, kívül pedig fémhengerek akadályozzák meg a sodrony elvágását, csakhogy éles szögben megtörve itt is elérhetőek a belső szálak egy erővágóval:
Tófürdő: kösz a semmit
Bekamerázás ide vagy oda, szintén felkavaró volt ránézni a legnépszerűbb szombathelyi családi-haveri strandhelyszín bringaparkolójára is. Itt főleg az a szembeötlő, hogy bőven lett volna hely kialakítani tisztességes, európai sztenderdeknek megfelelő szerkezeteket, ami nem a kereket fogja meg, hanem a vázat, de nem, a rossz berögződések itt is győztek.
Ezt nem tudjuk bringatárolónak nevezni, hiszen egyetlen csavarintással megszabadítható a kerékpár az első keréktől, és vihető az értékes lényeg. De idegborzoló volt az is, hogy egyesek már a speciális hegyitrolljaikat és komolyabb országúti gépeiket is gondolkodás nélkül elhelyezték ide - ráadásul pöcsnyi kis, semmit nem érő lakatokkal.
Itt már elfér egy fontos tanács is:
Ha ilyen tárolót látnak, felejtsék el, és lakatolják le a bringát a közelben álló kerítéshez!
A való életben ábrázolva, lásd jobboldalon Boriszt, az én társamat:
Legjobb lenne letörni ezeket a karikákat
A szituáció a Csónakázó-tó elejénél sem különbözik, itt is a rossz példa virít. Pedig elég lenne csak megszabadulni azoktól az értelmetlen fémköröktől, és máris nekidönthető és lakatolható lenne a bicikli a hosszú, vízszintes vasrúdnak.
A legszomorúbb látvány: MMIK :(((((((((
Elmondtam már a lényeget, most simán csak szomorkodjunk:
Főleg közelebb kerülve:
Fő tér és Borostyánkő Áruház, szégyenteljes csicskagyász:
Sportház? Felejtsük el, hogy itthagyunk egy biciklit:
Vajon a szombathelyi felsőoktatás szent épülete egyben a fejlődés megtestesítője? Ezzel itt semmiképpen sem:
Nem mondom, hogy nem csüggedtségtől elcsigázva kezdtem ezek után csorogni hazafelé. Mert hiába ülnek egyre többen nyeregbe, nagyon helyesen - főleg Szombathelyen, ahol biciklivel negyed órára van minden -, ha nem szolgáltatnak ehhez megfelelő keretet az illetékesek, de még a bringások sem ügyelnek a saját eszközeik biztonságára, akkor lehet-e hosszabb távú, minőségi hozadéka ennek a mennyiségbeli bringásgyarapodásnak?
Amikor már teljesen agyoncsüggedtem volna, megláttam a nap egyetlen jól lelakatolt bringáját a Gagarin úton.
U-lakat. Ez a neve a bringásfutárok által is preferált, a lakatok lakatjának, ami egy magára adó bringás alapvetése.
Olyan érzés volt ezt látni, mint amikor az ember egy nyomasztóan forró nap közepén végre beleloccsan egy királykék aljú medencébe.
A kisebb U-lakatok már egy hátsó zsebbe is becsúsztathatók, vastag, edzett acélívjük ellenáll a fűrésznek és a hidegvágónak, a jobbak fúrásbiztos zárhengerrel vannak ellátva, szóval egy tolvaj leginkább továbbsunnyog, ha meglát egy ilyet. Persze ebből is érdemes megvenni a 10-15-20 ezres változatokat, főleg az Abus, a Citadel és a Kryptonite márkáktól.
Ha mégsem tetszik a merev megoldás, akkor érdemes lehet venni egy tisztességes láncos zárat, igaz, ez meg bivalynehéz tud lenni, viszont könnyebb vele lakatolni bárhova. Vagy ott a hajtogatható Collstock-lakat, edzett acél lapszelvényekkel. De a sodronyos kis bénaságokat azonnal felejtsük el!
Ami meg a szombathelyi bringatárolókat illeti, alig várom, hogy 2027-ben visszatérve már nem ilyenekkel kéne találkoznom. Hanem ilyenekkel! És akár már jövőre.
