De mi is a titka ennek a nem túl romantikus ismerkedés-fajtának, és milyen is a valóság, ami a bemutatkozások mögött rejlik?
A hanyagul vagy alaposan megfogalmazott önbemutatkozásokon kívül szerepelnek ugyebár még ilyen-olyan adatok, magasság, súly, csillagjegy, gyerekek, ivászat, dohányzás, ilyesmik. És ha alapos alannyal van dolgunk, hát ki van töltve az „elvárások” mezeje is. Ám ha az ember belép ebbe a műfajba, nem kevés meglepetés érheti, főleg az első levélváltások során – de később is. Én férfiként látom a dolgokat, nem túl rózsásan, hozzátéve, megengedve, hogy Nő-társaim tapasztalatai még rosszabbak lehetnek.
A „belőtt” korosztály nálam 35-43 év. Ez egy elég necces korszak a nők életében, főleg, ha a kereső férfinek már gyermeke van, és valamiért esküszik a korkülönbségre – amely szerinte úgy 10-15 év között ideális éppen. Ez genderkorszakunkban már eleve macsós megközelítésnek számít.
Az a Nő, aki mondjuk 43 és azt írja, nincs gyermekem, de nagyon szeretnék, az gyanús. Aki 35 és azt írja, nincs még gyermekem, az azért az esetek többségében alighanem szeretne, mielőbb. De mi van, ha a férfinek már van, és nem szeretne? Kellemetlen, ilyenkor legjobb további sok sikert kívánni a társkereséshez. Ha pedig azt írja, 38 éves vagyok, gyermektelen, és nem is szeretnék gyermeket, az megint csak gyanús. Szóval a legjobb, ha van már gyermek mindkét oldalon.
Mert akkor esélyes, hogy mindkét fél alapvetően „normális” életet élt, és hogy mindketten őszintén keresnek – szerelmet maguknak, szerető és megértő felnőtt férfit/nőt gyermekeiknek. Ilyenkor már érdemes levelet váltani – azért ebben a műfajban is némileg „kitapintható” a Másik. Kivéve, ha mondjuk pszichopata. Vagy egyéb lelki sérülésekkel teli. Mert ilyen nagy számban akad a társkeresőkön. Nem árt tehát némi folyamatos levelezgetés – amennyiben az ember nem simán szextársat keres. Az egymásnak írt sorokból ugyanis kellő odafigyeléssel kiolvashatjuk a Másik IQ és EQ szintjét, ami azért elég fontos, amennyiben bizonyos elvárásaink vannak. Ha a levelezés „bejön”, jöhet a randi, ahol úgyis sok minden eldől.
Tapasztalataim szerint tehát, amennyiben tényleg komolyak a szándékaink, nem árt némi levelezgetés, de ezt sem szabad túlzásba vinni – előfordulhat ugyanis, hogy ennek során annyira „beleszédülünk” a Másikba, hogy a találkozás során már nem őt látjuk, hanem sorait, vallomásait, mindazt, ami miatt onlájn lettünk szerelmesek. És ebben az esetben bizony nagyjából ugyanazok a kínkeservek várnak ránk, mint egy hétköznapi ismerkedés során, azzal a különbséggel, hogy ott a fizikai vonzalom tesz vakká a szellemi harmóniával szemben, itt meg fordítva.
Összegezve – van az a helyzet, amikor az onlájn társkeresők megoldást jelenthetnek – nagyjából annyi az esély, amennyi egy „véletlen” találkozás esetén. A lényeg: egy kapcsolat test-lélek-szellem harmóniáján alapszik. A testi vonzalom egyértelműen „nyerő” a valóságos találkozások esetén, a szellemi egymásra találás pedig az onlájn előnye lehet.
Egy nem sikerült kapcsolatban azonban – bárhogyan is kezdődött, a valóságban vagy a virtualitásban – elsősorban a lélek szenved. És ennek elkerülésére, sajnos, egyik változat sem ad biztos receptet – talán erre mondják a bölcsek, hogy a puding próbája az evés. De akkor a lélek nem más, mint egy adag remegő puding?
Mindenesetre nehéz dolog ez – mi az Önök tapasztalata? Jó ismerkedést, jó (l)étvágyat!
