A Baťa-cipők szerte a világon híresek. A hosszú generációk alatt cipészségből élő Baťa-család egyik tagja, Tomás két testvérével 1894-ben alapította meg Zlín városában azt a cipőgyárát, amely pár év alatt az Osztrák-Magyar Monarchia leghíresebb üzeme lett. A kézzel készülő cipők iránti kereslet hamarosan többszöröse lett a kínálatnak, és Baťa 1904-ben Amerikába látogatott, hogy megismerkedjen az ottani gyártási technológiákkal. Cipőgyári munkásként dolgozott éveken át, majd Angliában és Németországban folytatott tanulmányait követően visszatért hazájába, hogy valóra váltsa álmait.
Gépesítette üzemét, majd a növekvő profitból tovább modernizálta gyárát. 1917-ben már négyezer munkást foglalkoztatott, és az ekkor beköszöntő gazdasági válság idején sem esett kétségbe. Árait negyven százalékkal csökkentette, munkásainak bérével együtt. Ezek voltak azok a lépések, amelyeknek a túlélést köszönhette, és amelyeket az ő korában csak nagyon kevesen mertek megvalósítani.
A további siker feltétele a gyártás kiadásainak jelentős csökkentése volt, amit Baťa az ún. „futószalag-termeléssel” ért el, olyannyira gyorsan, hogy 1924-ben már háromszoros mennyiséget állítottak elő, feleannyi költséggel! Akkoriban az egész világon órabérben vagy teljesítménybérben dolgoztak a munkások, akárcsak manapság – a cseh cipész-kapitalista azonban e téren is újított. Minden üzemegység külön elszámolást vezetett, és a heti értekezleteken az egységek termelése alapján kapták a pénzt az ott dolgozók. Fizetéskor csak a keresetük egy részét kapták meg készpénzben, a többit egy elkülönített számlán helyezte el a vezetőség minden egyes dolgozójának. Ebből vonták le alkalmanként a büntetéseket, vagy tették hozzá a jutalmakat. Ha valaki otthagyta az üzemet, a teljes összeget rendelkezésére állt, kamatostul. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy a távozók saját üzletet nyithattak, vagy önálló vállalkozásba kezdtek. Másrészről a tulajdonos ezekből a félretett pénzekből fejleszthette gyárát, anélkül, hogy bankokhoz kellett volna fordulnia hitelekért. Amint elhíresült mondása tartja: „Mindenki lehet gazdag. A szegénység – kifogás, a jólét – kötelesség”. Oké, kicsit lézerjanis a mondat, de akkor bejött.
A szokatlan módszereket azonban nem csupán a modernizálásban, a termelésben és a fizetéseknél alkalmazta. Külön gondot fordított munkásainak szociális helyzetére. Sorra nyitotta meg boltjait és gyárait, ahol kizárólag az adott régióban lakókat alkalmazta. Olcsó és minőségi szállást biztosított nekik, kantin-étkeztetést, egészségügyi ellátást és kedvezményeket a kórházi kezelések során.
Baťa úr ráadásul minden munkába lépő dolgozónak kíváncsi volt – ahogyan ma mondanánk – menedzseri képességeire. Saját, erre a célra létesített előiskolába járatta a jelentkezőket, és akit tehetségesnek ítélt, az előtt nyitva állt a gyors karrier lehetőségének kapuja. Ezek a kiválasztottak jelentős szerepet töltöttek be a háború utáni Csehszlovákia gazdasági életének felvirágoztatásában.
A harmincas évek elején, amikor az újabb gazdasági válság következtében a legtöbb üzem tönkrement, Baťa a világ legnagyobb cipő-exportőre lett. Amint egy akkori interjúban mondotta: „Mi sohasem fogunk félni a konkurenciától. A világ fele mezítláb jár, és csak az emberiség öt százaléka hord jó cipőt...” Ez volt az az időszak, amikor sok fejlődő országban a „bata” szó a cipőt jelentette, mivel éppen a Baťa márka volt az, amely ezt a találmányt elsőként juttatta el az adott térségbe!
1931-ben a családi vállalkozásból részvénytársaság lett, és leányvállalatokat alapított szinte minden földrészen. A divat követése és a reklám-tevékenység is azt mutatja, hogy Baťa úr módszerei messze megelőzték korukat. Gyártottak zoknit, harisnyát, autógumit, textíliákat, sőt cipész-szerszámokat is. A cégnek saját villamosenergia-üzeme volt, saját építővállalata emelte az újabb és újabb házakat, kórházakat és étkezőket alkalmazottjai számára, de hamar kiépítette országos hálózatát cipőboltjainak és cipőjavító-üzemeinek is. Zlínben saját filmstúdiót alapított, ahol kezdetben saját reklámfilmjeit készítették, de hamarosan a cseh animációs filmek fellegvára lett belőle.
És mindez semmi ahhoz képest, hogy – a növekvő export a szállítás modernizálását követelte meg – saját repülőgyárat alapított, önálló légitársaságot hozzá, és gépei világszerte híressé váltak. Halálát is a repülés iránti rajongása okozta. 1932-ben, amikor éppen újabb jelentős lépésre szánta el magát a modernizáció terén, Svájcba indult, hogy jelen legyen egyik új leányvállalata nyitásánál. Gépe a sűrű ködben eltévedt, és lezuhant. 56 éves volt.
Utódai 1948-ban, a kommunista fordulat idején emigráltak, Zlínben államosították a gyárat. Ettől kezdve negyven évig szerte a világon gyártottak és árultak Baťa cipőket, csak éppen Csehszlovákiában nem. Alighanem ez volt az egyetlen „betiltott cipő” a kommunizmus alatt... Ma a legnagyobb Baťa áruházat Prágában, a Vencel-tér aljánál találja meg az arra járó.
Hozzánk jött cipőgyárat csinálni
Hoppá, a lényeget majdnem elfelejtettem: az egyik Baťa-testvér, Jan Antonín városalapító is volt, mégpedig Magyarországon! 1940-ben adták át az általa kiválasztott helyen épült cipőgyárat, amely mellé idővel település is épült: Martfű. A Baťa-család nevéhez egyébként világszerte 33 város, 53 gyár, autópályák és egy hajózható csatorna kötődik, és mindezt 40 év alatt érték el. Nem mindennapi történet, az egyszer biztos…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
