A vírus miatt eddig megúszták a kutyák, de most már oltani kell őket

Lejárt a türelmi idő.

A korlátozások fokozatos feloldásához igazodva lejárt a kutyák kötelező, veszettség elleni oltására adott türelmi idő – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásban.

A hivatal az elmaradt oltások mielőbbi pótlására hívja fel a kutyatartók figyelmét. A védelem kiemelten fontos az ország keleti felén, mivel a szomszédos területeken, Romániában és Ukrajnában jelen van a veszettség vírusa – tették hozzá.

A Nébih tavaly márciusban rendelkezett arról, hogy járványvédelmi intézkedésekre tekintettel a rendszeresen oltott ebek esetében nem büntetik az évente esedékes, ismétlő oltás elmaradását – olvasható a közleményben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek