Ahogy arról lapunk is beszámolt
Tragikus körülmények között, 66 éves korában meghalt a Família Kft. főszereplője, Ádám Tamás 2018. September 06. 20:17 , 66 éves korában elhúnyt Ádám Tamás, a Família Kft. fárfi főszereplője.
A lapok először csak „tragikus körülményeket” említettek
Kiderült mi okozta Ádám Tamás tragikus halálát 2018. September 07. 12:48 , de nem sokkal később az is kiderült, a népszerű színész öngyilkos lett, ehhez minden bizonnyal gyógyszerek vett be, a sajtóhírek szerint a helyszínelés után két szatyor gyógyszerrel távoztak a szakemberek.
A Bors bulvárlap mai riportjában a haláleset újabb körülményeit tárja fel.
Adám Tamás otthonához érkező újságíróknak a szomszéd így nyilatkozott:
„Nem sokat beszélgettem vele, általában csak köszöntünk, de az utóbbi hetekben már az is elmaradozott a részéről. Látszott, hogy nincs jó állapotban, és nagyon elvan a gondolataiban. …Nem gondoltam, hogy ő az, nem ismertem fel, pedig 1-2 éve már itt laknak. A szakáll miatt nem tűnt fel, hogy Ádám Tamás az, akivel naponta összefutok. Sőt, úgy tűnt, hogy nem is akarta, hogy tudjunk a híres szerepéről.”
Azt már egy másik szomszéd tette hozzá, hogy:
„Itt laknak a feleségével. A mellettük levő lakásban a lánya és a párja él kicsi gyermekükkel, Samuval. Nagyon rendes család, teli van virággal körülöttük minden, ebből is tudtam, hogy rossz emberek nem lehetnek. Igazi művész család, a lány fest, de azt nem tudtam, hogy a nagypapa Ádám Tamás.”
A Bors írásából az is kiderül, hogy Ádám Tamás fia nem más, mint a Roy és Ádám Trió zenekar gitárosa, Nagy Ádám.