Szponzorköszöntő
A Haladás VSE irodaházának tanácstermébe invitálta a szombathelyi sajtót Bokor Zsolt, a zöld-fehérek szakosztályelnöke. Elmondta: a több éve együtt futballozó Vas megyei társaság tavaly tulajdonképpen esélyesként megnyerte az NB II Nyugati-csoportját. Most azonban más tészta jön, hiszen az NB I-ben olyan csapatokkal kell megküzdeni, akik a válogatott gerincét is adják. Az elnök köszöntötte a szponzorok képviselőit és a támogatás viszonzásaként átadott egy-egy éves bérletet. Ami most már nem a Haladás VSE munkacsarnokába szól, hanem az Aréna Savariaba. Ugyanis a Rohonci úti sportcsarnokot kinőtte az együttes, hétfőn már az Arénában fogadja az aktuális ellenfelét.
Mit mond a szakma
Az Admiral-Haladás VSE szakmai igazgatója, Somfalvi Csaba felhívta a figyelmet a két osztály közötti gyorsaságbeli különbségre, ami a mind a fizikális felkészülésre, mind a gondolkodásra is vonatkozik. Pálmay Tamás vezetőedző célja az, hogy az első nyolcba jusson a gárda, ehhez pedig adottak a feltételek. A játékosok közül a műtét után lábadozó Németh Péter és Kádas Miklós nyilatkozott: várják továbbra is azt a szurkolói bázist, akik annyit segítettek az együttesnek az előző szezonban. Remélik: az új otthon is sokszor megtelik nézőkkel.
Program
Bokor Zsolt elmondta: minden hazai mérkőzést egy-egy egész estés programnak szeretnék tekinteni. Hasonló akciókkal is készülnek, mint az elmúlt esztendőben. Most a kezdőrúgást a Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás fogja elvégezni, a szünetben pedig a BL-döntőben is közreműködő Bognár Tamás tart élménybeszámolót. A mérkőzésre jegyet váltók pedig minden második sört ingyen fogaszthatják el az egyik Olad faluban lévő pubban.