Örvendjünk. Facebook-oldalán számolt be Orbán Viktor arról, hogy idén is megszentelték az egykori Karmelita kolostorban működő Miniszterelnökség épületét vízkereszt alkalmából.
„Vízkereszt. 20+C+M+B+24" – ennyit írtak a képgalériához. Az első és utolsó szám az éppen aktuális évre utal, a három betű, a CMB pedig a „Christus Mansionem Benedicat!", azaz a „Krisztus áldja meg e házat!" rövidítése.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!