Ha netán egy földönkívüli figyelemmel kíséri a Vas megyei közéletet, a sajtóhírek alapján még arra a következtetésre is juthat, hogy a térségnek jelenleg a legnagyobb kihívást a Szombathely-Balogunyom-kerékpárút és az ehhez hiányzó kemény 70 millió forint jelenti.
Mi most megengedjük magunknak azt a luxust, hogy nem elevenítjük fel a teljes történetet, aki képbe akar kerülni, az itt
Amikor az újságíró 14 kilométert biciklizik, hogy megtudja, hogy a városnak nincs 70 millió forintja bicikliútra 2021. November 03. 18:01 , itt
A megrekedt balogunyomi bicikliút ügyében összeugrott Hende Csaba és Nemény András 2021. November 05. 18:26 és itt
Még a végén lesz bicikliút Szombathely és Balogunyom között 2021. November 09. 15:59 tudja megtenni.
A bicikliút egyébként tényleg jó lenne, egyrészt mert minden bicikliút jó, másrészt a szakasz nemcsak Balogunyomot, hanem a környező települések biciklistáit is összekötné Szombathellyel, és fordítva.
Lapunk szerdán újabb sajtóközleményt kapott, ezúttal a Balogunyomi Kerékpáros Egyesület Elnökségétől. (Mohos Géza, a szervezet elnöke is részt vett a keddi egyeztetésen a szombathelyi városházán.)
A közleményt (néhány minimális igazgatástól eltekintve) változtatás nélkül közöljük.
Az egyesület közleménye:
NE LEGYEN POLITIKAI ÜGY!
Kedves Barátaink!
Az elmúlt másfél hét során meglehetősen nagy vihar keletkezett a Balogunyom-Szombathely kerékpárút el nem készült szombathelyi szakasza kapcsán. Téma volt Ügyünk a szombathelyi közgyűlésen, és mindkét politikai oldal aktivizálta magát. Volt itt minden: furcsára sikeredett sajtótájékoztató, nyílt levél pro és kontra, üzengetés a sajtón keresztül, egyeztetés a szombathelyi polgármester irodájában, heves kommentháború a közösségi médiában…
Nézzük a tényeket:
Az egyeztetések során, melyek aktív résztvevője volt Tarsoly Alfonz barátunk, Balogunyom község polgármestere, különböző ígéretek hangzottak el, ismét születtek Facebook posztok. Ezekben rengeteg a „ha”, tehát nem vagyunk 100%-ig meggyőzve a sikerről.
Meglehetősen bonyolultnak tűnik a helyzet, ezért csapatunk, a Balogunyomi Kerékpáros Egyesület elnöksége összedugta a fejét, és úgy határoztunk, hogy elég volt! Ismét vannak ígéretek, mi szeretnénk segíteni Veletek közösen abban, hogy ezek beváltásra is kerüljenek.
Akciósorozatot indítunk a kerékpárút hiányzó szakaszának megépítése érdekében! Egymást követik majd a különböző aktivitások, melyeknek egy ügy üzenete van: a kerékpárút megépülése NE legyen politikai ügy, és az illetékesek tegyék a dolgukat! Nem fogunk leállni semmilyen ígéret hatására, az akciókat addig folytatjuk, amíg a munkagépek megjelennek a helyszínen, és a tényleges kivitelezés elindul.
Elsőként ismét aláírásokat gyűjtünk! Petíciónk szövege:
„NE LEGYEN POLITIKAI ÜGY!
Követeljük, hogy a Balogunyom – Szombathely kerékpárút szombathelyi szakaszának megépítését az érintettek ne kezeljék politikai ügyként, és az elkészült balogunyomi szakasz folytatásaként MIHAMARABB kezdjék meg a kivitelezést és megvalósítást!”
Ha egyetértesz fentiekkel, kérjük, írd alá petíciónkat! Első körben önkéntesek jelentkezését várjuk, akik részt szeretnének/tudnak venni az aláírások gyűjtésében!
Fogjunk össze, mutassuk meg ismét az erőnket!
Balogunyomi Kerékpáros Egyesület Elnöksége