A sorozat tizedik kötetét márciusban vehetjük majd kezünkbe. Ennek örömére konferenciát, és az arcképcsarnok híres hölgyeinek ereklyéiből, életéből készült kiállítást is rendeznek majd. A kilencedik rész bemutatóját megtisztelte jelenlétével Nagy Mariann több barátja és rokona is.
Dr. Takátsné dr. Tenki Mária gyermekkorában többször is találkozott Nagy Mariannal, és még most is meghatódva emlékszik vissza arra a közvetlen, kedves, barátságos emberre, akiről ugyan senki sem gondolta volna, hogy egy valóságos sportlegenda.
Azért esett a választás Nagy Mariannra, mint a híres szombathelyi nőket bemutató könyvek következő szereplőjére, mert kiemelkedő korcsolyázó volt, és eredményeivel világszerte öregbítette Szombathely jó hírét. Egyébként, mint dr. Tenki Máriától megtudtuk, annak idején a korcsolyázásnak nagy kultúrája volt Szombathelyen, valóságos társadalmi eseménynek számított.
Aki mindig szombathelyinek vallotta magát
Több, mint 15 éves barátság fűzte Nagy Mariannhoz dr. Smidt Erzsébetet, a Smdit Múzeumért Alapítvány elnökét. Barátságuk alapja nem volt más, mint Szombathely – hiszen városunk igazán sosem engedi el azt, aki itt született, és összeköti azokat, akik idegenbe szakadtak. Habár a háború miatt el kellett költöznie, Nagy Mariann mindig is szombathelyinek vallotta magát.
Sokat lehetett tanulni végtelen szerénységéből, alázatából, mondta el dr. Smidt Erzsébet. Mindig észrevette, hogy a másik embernek mire van szüksége, és meg is próbált segíteni ilyenkor – egyik tehetséges kis tanítványa például olyan szegény volt, hogy nem volt pénze fellépő ruhára, Mariann ezért a saját költségén vett neki egyet.
Mindvégig nagyon hálás volt a szüleinek, hiszen ők fedezték fel a tehetségét, ezért mikor már rendesen keresett, hálából egy nyaralót építtetett nekik. De nem volt ez mindig így: az 1956-os téli olimpián például egyedül a Nagy testvérpár képviselte Magyarországot, és csupán ők ketten utaztak ki, mindenféle kíséret nélkül. Még szállásuk sem volt: Mariann a bőröndjükön ült, míg testvére szálláshely után nézett. Mégis érmet szereztek. Dr. Smidt Erzsébet úgy véli, ez az, amit híres barátnőjétől mindenki megtanulhatna: hogy az életben nem az számít, hogy mit értünk el, hanem hogy mit tűrtünk el.
Szorgalommal, fegyelemmel
A Vas megyei korcsolyaszövetség elnöke, Varga Jenő szerint igazán jó emléket állít ez a kötet annak, hogy városunknak ilyen kiváló sportolói voltak, vannak, és remélhetőleg lesznek is. Ő maga először 1994-ben találkozott Nagy Mariannval, akiben egy a sport iránt elkötelezett, hatalmas szakmai tudású embert ismerhetett meg.
A kötet szerzője, Keppel Csilla történész – muzeológus, a Smidt Múzeum intézményvezetője több szállal is kötődik Nagy Mariannhoz. A gyermekkori ismertségen kívül összekapcsolja még őket a műkorcsolya szeretete, így számára nem is volt kérdés, hogy szeretné megírni Nagy Mariann történetét. A kutatás három évig tartott, Szombathelytől Budapesten át Bécsig. Ezalatt az idő alatt rengeteg olyan dolgot is megtudott, ami sajnos kimaradt a kötetből – hiszen szinte lehetetlen egy ilyen tevékeny, élményekkel teli életet bezsúfolni egyetlen könyv lapjai közé.
Más volt még a világ
Mikor a Nagy testvérpár versenyzett, még nem volt szokás a fedett jégpálya. A legmostohább körülmények között, esőben, hóban edzettek, és ez bizony előnyükre is vált: az 1950-es oslói Európa Bajnokságot is nyitott pályán tartották. A verseny napján azonban lecsapott Oslóra a főn, a meleg szél, és jócskán megolvasztotta a jeget. A többi páros, aki jobb körülményekhez, fedett pályás egyenletes jéghez volt szokva nehezen birkózott meg ezzel – nem úgy a Nagy testvérpár, akinek ez nem volt újdonság, és hibátlan kűrjükkel aranyérmesek lettek.
De a pontozás is másként zajlott, mint napjainkban: a közönség véleménye sokkal jobban befolyásolta a bírókat. Egy alkalommal például nyitott pályán versenyeztek, mikor elkezdett esni a hó. Rövid idő alatt jócskán összegyűlt a jégen és a lelátón egyaránt. A közönség pedig, mikor úgy érezte méltatlanul alulpontozták kedvenceit, hógolyókkal hajigálta a bírákat.
Azt is kevesen tudják, hogy a Nagy testvérpár a jégtánc mellett balettiskolába is járt, és ennek az elemit is beépítette a kűrjeibe. Sőt, ők rakták le a modern orosz jégtánc alapjait, mikor ezeket a mozdulatokat megtanították például a később szintén legendává vált Protapopov házaspárnak. Nagy László sok mozdulatbeli újítása pedig a mai napig kötelező elem a versenyeken.
Nagy Mariann, Bagdi Lajosné (Szombathely, 1929. január 13. – 2011. május 3.) 1943-tól a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE), 1949-től a MÉMOSZ SE (Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége Sport Egyesület), 1951-től a Budapesti Építők, 1953-tól a Csepeli Vasas, illetve a Csepel SC műkorcsolyázója volt. 1947 és 1958 között szerepelt a magyar válogatottban.
Testvérével, Nagy Lászlóval versenyzett, páros műkorcsolyázásban több mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartoztak. Három téli olimpián vettek részt, 1952-ben Oslóban, majd 1956-ban Cortina D’Ampezzoban a harmadik helyen végeztek. Az 1950. évi osloi és az 1955. évi budapesti Európa-bajnokságon aranyérmesek lettek. Pályafutásukat az 1958-as pozsonyi Európa-bajnokság után fejezték be.
Visszavonulása után 1966-ig a Magyar Jégrevü vezető szólistája volt. 1956-ban a Testnevelési Főiskolán edzői, majd 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett, és a Budapesti Petőfi, később a BSE (Budapest Sport Egyesület) vezetőedzője lett. 1970-től egyúttal a Testnevelési Főiskola Sportvezető és Edzőképző Intézetében a műkorcsolya szakelőadója volt. 1977-től 1984-ig a Jászberényi LEHEL SC (később JLSE Jászberény Lehel Sport Egyesület) sikeres vezetőedzője.
Ezen időszak alatt munkásságával és odaadásával mind páros- mind egyéni műkorcsolyázásban utánpótlás korosztályokban több bajnoki győzelemhez és rengeteg egyéb helyezéshez segítette tanítványait. 1984-ben történt nyugalomba vonulása után Szegeden, később Szombathelyen utánpótlásedzőként tevékenykedett. Szerepelt a Téli rege (1953, rendező: Bodrossy Félix) és a Napfény a jégen (1961, rendező: Bán Frigyes) című filmekben.
Sporteredményei
olimpiai 3. helyezett (1952, 1956)
olimpiai 7. helyezett (1948)
háromszoros világbajnoki 3. helyezett (1950, 1953, 1955)
világbajnoki 4. helyezett (1949)
világbajnoki 7. helyezett (1948)
kétszeres Európa-bajnok (1950, 1955)
négyszeres Európa-bajnoki 2. helyezett (1949, 1953, 1956, 1957)
Európa-bajnoki 3. helyezett (1952)
Európa-bajnoki 4. helyezett (1958)
Európa-bajnoki 6. helyezett (1948)
főiskolai világbajnok (1950, 1956)
főiskolai világbajnoki 2. helyezett (1949)
nyolcszoros magyar bajnok (1950–1952, 1954–1958)
