„Aki nincsen beoltva és kórházba került, még ki is fizettetném vele az ellátást”

Arról kérdeztük a szombathelyieket, hogy kötelezővé tennék-e a koronavírus elleni védőoltást.

Felszálló ágban van a koronavírus-járvány negyedik hulláma. A legfrissebb járványügyi adatok Egy nap alatt 44 áldozatot szedett a koronavírus 2021. October 26. 09:18 szerint egy nap alatt 1701 új fertőzöttet igazoltak és 44 áldozatot szedett a vírus, tehát a helyzet cseppet sem rózsás.

Vas megyében több mint kétszáz százalékkal nőtt Koronavírus: Vas megyében terjed a leggyorsabban a fertőzés 2021. October 25. 11:02 a fertőzöttek száma az elmúlt héthez képest, ezzel szemben országos szinten a beoltottak száma még nem éri el a hatmillió főt.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a szombathelyiek kötelezővé tennék-e a koronavírus elleni védőoltást, ezért kimentünk a Fő térre, hogy megkérdezzük, hogyan vélekednek az emberek ebben a kérdésben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video