Látványosan romlani kezdtek a számok a koronavírus-járvány negyedik hullámában - írja a 444.hu.
Mint írják, az elmúlt héten 104 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az előző héthez képest, ami azt jelenti, hogy az elmúlt héten kétszer annyian kapták el a vírust, mint egy héttel korábban.
Ha a megyék adatait megnézzük, kiderül, hogy Vas megyében nőtt a legintenzívebben a fertőzöttek száma, a növekedés mértéke egy hét alatt 222 százalék.
Vas megye mellett Tolna megyében volt 200 százalék feletti növekedés (202 százalék), a harmadik helyen Zala megye van (190 százalék).
A legkisebb, 77 százalékos növekedést Csongrád-Csanád megyében mutatták ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!