A megyeszékhelyek közül Debrecenben, Győrben és Veszprémben kínálják a legmagasabb áron a bérelhető lakóingatlanokat, a középmezőnyt Szombathely vezeti, a legolcsóbb városok között van Miskolc és Békéscsaba is.
Lényegében mindenhol megállt az albérletárak emelkedése. Szeptemberben ugyanis országosan 0,1 százalékkal emelkedtek, a fővárosban pedig 0,3 százalékkal csökkentek az átlagos lakbérek a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexe szerint.
Megtorpanás szokatlan időpontban
"Az augusztusi megtorpanás után látható szeptemberi változások gyakorlatilag stagnálást jelentenek, amire az előzetes adatokból már számítani lehetett. Az viszont figyelemreméltó jelenség, hogy ez közvetlenül a nyár végi albérletszezon lecsengésével egyidőben következett be" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hozzátette, éves szinten még mindig két számjegyű emelkedés látható, országosan és Budapesten egyaránt 12 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint tavaly szeptemberben. Fontos azonban, hogy az inflációval korrigált, országos reállakbérek a járványt megelőző rekordszinttől majdnem 8 százalékkal maradnak el, a fővárosban pedig több mint 10 százalékos csökkenést mutatnak.
Az elemzés ismerteti azt is, hogy október közepén hogyan alakultak a kiadó lakások és házak árai a fővárosban és a megyeszékhelyeken. Budapesten például 240 ezer forintra nőtt az átlagos lakbér, szemben a szeptemberi 230 ezer forinttal.
A megyeszékhelyek összesített átlaga 140 ezer forint, ez nem jelent változást havi szinten. A legdrágább nagyvárosok közé tartozik Debrecen, Győr és Veszprém, ahol 165-195 ezer forinttal számolhatnak a bérlők.
A középmezőnyt Szombathely, Tatabánya és Székesfehérvár vezeti 163, 163 és 150 ezer forinttal.
A másik végletet Békéscsaba, Miskolc és Salgótarján képviseli 100-102 ezer forinttal.