Alice Cooper amerikai rockénekesnek 40 év után jutott eszébe, hogy van egy Warhol-képe

Alice Cooper amerikai rockénekesnek több mint negyven év után jutott eszébe, hogy annak idején ajándékba kapott egy vélhetően dollármilliókat érő Andy Warhol-képet, amely egy rakás turnékellék között vészelte át az elmúlt évtizedeket.

A Little Electric Chair című, villamosszéket ábrázoló vörös selyemszitanyomatot, amely Warhol Death and Disaster című sorozatának része, felgöngyölve és egy képtartó hengerbe téve találták meg egy raktárban az 1970-es évekből származó színpadi kellékekkel együtt. Warhol egy hasonló alkotása 10,5 millió dollárért (2,7 milliárd forint) kelt 2014-ben a Christie's egy New York-i aukcióján.

Cooper és Warhol az 1970-es években találkozott és kötött barátságot. Cooper, valódi nevén Vincent Furnier, ekkor költözött New Yorkba akkori barátnőjével, a néhai Cindy Langgel. A párt a híres Studio 54-ben mutatták be Warholnak - írta a BBC News.

Alice Cooper
HammerWorld

Akkoriban minden a rock 'n' rollról szólt, semelyikünk nem figyelt semmire. A kábítószer és az ivászat kavargó örvénye volt az az időszak

- mondta Shep Gordon, aki immár több mint negyven éve Cooper menedzsere.

Lang, aki Warhol Interview című magazinjának a borítóján is szerepelt, később megkérte Gordont, hogy vásárolja meg az ő nevében a Warhol-képet nagyjából 2500 dollárért. Lang születésnapi ajándéknak szánta az alkotást Coopernek.

Alice azt mondja, hogy emlékszik egy párbeszédre Warhollal a képről. Úgy véli, hogy a beszélgetés valóban megtörtént, de nem merne a Bibliára megesküdni

- mondta Gordon. Miután részleteiben sikerült visszaidéznie a néhai pop-art művésszel folytatott beszélgetést, Cooper gyanítani kezdte, hogy valami igen értékes tárgy van a tulajdonában, ezért megpróbált minél többet felidézni abból az időszakból.

Végül aztán a zenész édesanyja segített megfejteni, hogy hol lehet a kortárs műalkotás.

Beszéltünk Alice anyukájával, aki azt mondta, hogy szerinte még mindig raktárban lehet az alkotás

- idézte fel Gordon, hozzátéve, hogy nagyjából hat hónapba telt, mire átfésülték a raktárt, ahol egyebek között egy villamosszék-utánzatot is találtak.

Gordon szerint az 1970-es évek elején nem tulajdonítottak különösebben nagy értéket a műnek.

Andy Warhol akkor még nem az az Andy Warhol volt

- jegyezte meg a menedzser.

A kép eredetiségét a Warhol-szakértő Richard Polsky is megerősítette.

Látni kellett volna Alice arcát, amikor Richard Polsky elküldte, hogy mennyi a kép becsült értéke. Leesett az álla és rám nézve azt mondta: Most szórakozol? És ez az én tulajdonomban van!

.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek