Második helyre szorult a heroin és harmadikra a crack, előttük az alkoholtartalmú italok ugyanis masszívan vezetik a tudatmódosítók veszélyességi listáját - tömören erre jutott egy most elkészült angol tanulmány, amit a Nagy-Britanniai Bűnügyi Központ finanszírozott, és ami az orvostársadalom talán legtekintélyesebb folyóiratában, a Lancetben jelent meg . A kutatás érdekessége, hogy az a David Nutt - a bristoli egyetem pszichofarmakológiai tanszékének vezetője - irányította, aki korábban független kábítószerügyi szakértőként az angol kormányzatnak dolgozott, de kirúgták, mert a hivatalos politikai állásponttal szemben arra jutott - és ezt közzé is tette -, hogy a kannabisz kevésbé veszélyes az alkoholnál.
Szúrták a hatalom szemét
Ő akkor tudományos alapokon érvelt, Alan Johnson belügyminiszter viszont azóta sem adott kézzelfogható érvet a professzor eltávolítására, ami akkor nagy felzúdulást is okozott szakmai körökben - itthon például a TASZ egyik oldala, a Drogriporter hasonlította az esetet Galilei eretnekké nyilvánításához.
Nutt és kollégái a Független Tudományos Kábítószerügyi Bizottságból nem először borzolják a regnáló hatalom idegeit: már három évvel ezelőtt is nyilvánosságra hoztak egy kutatási eredményt, ami a dohányt és a szeszt sokkal kártékonyabbnak találta az olyan illegális drogoknál, mint az indiai kender vagy az LSD. A kritikusok akkor azzal vágtak vissza, hogy rosszak voltak a kritériumok, amik alapján kategorizálták az egyes szereket, és a súlyozás is.
Veszélyességi lista: dohány elől, hallucinogének hátul
A most megjelentetett jelentés ennek kiküszöbölésére egy jóval komplexebb analízisre vállalkozott, a drogok által az adott személynek okozható károkat kilenc - az emberi kapcsolatok leépülésétől kezdve a halálig -, a másoknak okozható károkat pedig hét különböző osztályba sorolva. A legnagyobb okozható kár 100 pont volt, a legkevesebb a nulla. A veszélyességi lista eszerint jelenleg a következőképp néz ki - jól látszik, hogy az alkohol még a heroint is kiütötte a rizikósági trónról:
1. alkohol (72)
2. heroin (55)
3. crack (54)
4. meth (33)
5. kokain (27)
6. dohány (26)
7. amfetamin / speed (23)
8. kannabisz (20)
9. GHB / gina (18)
10. benzodiazepinek (15)
11. ketamin (15)
12. metadon (13)
13. bután (10)
14. khat (9)
15. ecstasy (9)
16. anabolikus szteroidok (9)
17. LSD (7)
18. buprenorfin (6)
19. pszilocibin gomba (5)
Érdemes újragondolni
Az eredmények ismeretében a szerzők a Guardian vonatkozó cikke szerint azt írják:
eredményeink azokat a már korábban szerzett ismereteinket támasztják alá, hogy a jelenleg fennálló drogosztályozási rendszerek kevésbé veszik figyelembe a kártékonyságot. Ugyancsak összhangban vannak egyéb szakértői jelentésekkel, amelyek szerint az alkohol célkeresztbe állítása érvényes és szükségszerű egészségügyi cél kell, hogy legyen.
Nutt szerint nem elhanyagolható a szeszesitalok által okozott gazdasági kár sem, gondolva az alkoholbetegek kezelésére vagy a széthullott családokra. De azt is mondja a professzor, hogy megadóztatásuk is igazságtalan, az erősebb cidereket például ötödannyi adó sem sújtja, mint a borokat, és inkább az olyan italokat kéne promotálni a fiatalság felé, mint a Bacardi Breezer.
Saját blogján azt is megjegyzi: azzal, hogy egy adott tudatmódosító szerre tudományosan megalapozott bizonyítékok híján hozunk jogszabályt, sokkal több kárt okozunk, mint amennyit maga a szer okozna.
A drogok veszélyességének valós bizonyítékait nem szabadna a politika és a média oltárán feláldozni.