Állatvédők demonstráltak Sárváron

Az osztrák állatszaporító nő ellen tüntettek, akinek a pere ma kezdődött.

A 112 Press jelentkezett be élőben a sárvári demonstrációról. Az állatvédők azért tüntettek, hogy kifejezzék ellenérzésüket Brigitta Müllner tevékenysége ellen, aki illegálisan tenyésztett több mint 400 állatot, továbbá hogy felhívják a figyelmet az állatjólét fontosságára. A tüntetést az Állatvédők Vasi Egyesülete jelentette be.

Kutyamentés
Nyugat.hu

Mint azt korábban megírtuk, ma reggel 9-kor kezdődött Brigitta Müllner pere a Sárvári Járásbíróságon. A vád szerint Müllner hét helyszínen, három vármegyében működtetett szaporítótelepeket. Az akcióban 35 állatvédő szervezet vett részt, és több mint 400 állatot mentettek meg.

Állatvédők és rendőrök dolgoznak egy kőszegpatyi ingatlan udvarán - Légifelvétel: Tánczos Mihály / 112Press Rep. azonosító 5S94V
TM/Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek