Alvilági leszámolás volt Romániában, ketten életüket vesztették

További öt ember kórházba került.

Két alvilági klán több mint 25 tagja támadt egymásra szombat este a romániai Urziceni városában, közülük öten kórházba kerültek, ketten életüket vesztették, a Ialomita megyében indított bűnvádi eljárást átvette a bukaresti táblabíróság melletti ügyészség - írja az Agerpres nyomán az MTI.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A G4Media hírportál rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Ialomita megyei "Ministru" és a Parhova megyei "Katana" klán tagjai közötti leszámolásban vadászfegyverek is előkerültek, a halott áldozatok pedig az előbbi klán tagjai voltak.

Az ügyben az Europol nevű román rendőrszakszervezet is megszólalt, amely az esetre hivatkozva ismételten kifogásolta, hogy a kormány a rendőrök túlórapénzén és hétvégi ügyeletekért fizetett pótlékját csökkentve akarja lefaragni a költségvetési hiányt.

"A szombat szabadnap, a kormány úgy döntött, nincs szükség rendőrökre hétvégéken és más munkaszüneti napokon (...) A konfliktus idején négy rendőr volt szolgálatban Urziceni-ben, az agresszorok voltak vagy ötvenen, közülük legalább ketten halálos fegyverekkel is rendelkeztek. Ez ma a belügyi politika. Jó éjszakát, Románia!" - írta Facebook-bejegyzésében a rendőrszakszervezet.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló