Amerikai történet: Letartóztatták a nőt, miután a repülőn rátámadt egy gyerekre, aki „Miss Röfinek” nevezte

Mindez hazafelé Disney Worldből.

Rendőrségi jelentés szerint egy amerikai nő többször is megütötte azt a gyermeket, aki „kövérnek” és „Miss Röfinek” nevezte őt az Orlandóból Marylandbe tartó járaton – írja az ABC-re hivatkozva a Vice.com.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Szemtanúk elmondása szerint az incidens akkor kezdődött, amikor a gyermek – akivel a nő együtt utazott, de a jelentésből nem derül ki, hogy milyen kapcsolat volt közöttük – azt mondta neki, hogy „nem fog beférni a repülőgép ülésébe”.

Miss Röfi, a bajkeverő
Muppet Wiki

Ezt kicsit túlreagálta a hölgy, aki ekkor „ököllel ütni kezdte a gyermeket”. Emellett azzal is vádolják, hogy egy vizespalackkal fejbe verte a csúfolódó fiatalt, és annak fejét az ablakhoz csapta.

A nő védekezésként azt mondta a rendőröknek, hogy a gyermek „nagyon udvariatlan” és „tiszteletlen” volt a Disney Worldben töltött idő alatt is.

Az ellentét akkor fordult át erőszakba, amikor a gyerek lelökte a nő karját a könyöktámaszról a repülőgépen.

A rendőrségi jelentés szerint a nő reakciója túllépte a „szokványos fegyelmezés” határát, egy szemtanú pedig arról beszélt, hogy a „nő nem nevelte a gyereket, hanem bántalmazta.”

Az elkövetőt gyermekbántalmazás vádjával letartóztatták, majd 10 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de a bíróság megtiltotta számára, hogy a gyermek közelébe menjen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű