Amíg ön aludt, Majka megnősült

Tilla és Ördög Nóra is bejelentkezett Majkáék esküvőjéről.

Majka és gyerekeinek anyja, Majoros Hajnalka 10 év után, augusztus 28-án házasodtak össze. A z esküvőt Szekszárdon tartották és a háromnapos eseményre rengeteg vendéget hívtak, köztük természetesen sok ismert arcot is – írja a 24.hu.

Till Attila például már akkor jelentkezett a közösségi oldalán, amikor feleségével kocsiba ültek, aztán a buliban is készült néhány vicces fotó. Ördög Nóra és férje, Nánási Pál is hivatalosak voltak, akik fejenként 2-3 poszttal is jelentkeztek a helyszínről, a képekből pedig úgy tűnik, hogy elég jól érezték magukat.

Az előzmények is különösek voltak, a budapestkornyeke.hu ezt írta róla: Ritkán látható rongyrázás volt a Fótligeten élő Majka és Dundika esküvőjén, ráadásul az ózdi celeb az indulatait sem tudta kezelni, mert már délelőtt, még mackóruhában beintett a sajtó képviselőinek, azoknak, akiknek a népszerűségét részben köszönheti.

Majka esküvő
instagram

Majka és Dundika egy 70 milliós hófehér Mercedes GLS terepjáróval érkezett a helyszínre. Majka vezetett, az autón jól látható helyen virít a márkakereskedő cég neve, így nem lepődnénk meg, ha ez a verda is csak a puccparádé része lett volna.

A többi celeb is egymás után érkezett a három naposra hirdetett eseményre. Többen már útközben is posztolták magukat. Majkáék szinte minden TV2-es celebet meghívtak, akik élnek és mozognak. A háromnapos lakodalom jól hangzik, valójában egy hosszú hétvégéről van szó. Pénteken elutaztak, szombaton egész nap buliznak, vasárnap pihennek és vagy este, vagy másnap hazamennek Fótra.

Majka nem nagyon tudott az érzelmein uralkodni. A sajtó képviselőit durva káromkodással, ordítozással küldte el. Azt is megüzente, hogy drónokkal se próbálkozzon senki, mert leszedeti azokat. Állítólag ezért lehetett erre szükség, mert a lakodalom exkluzív képi anyagait eladhatták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű