Kevesebb a szabálysértés, dolgoznak a köztéri kamerák. Jóhírmondó a városházáról, közreműködik Garamvölgyi László.
Korábban már írtunk az idén májusban indult „Bűnmegelőzési modellprogram” céljairól, amelytől a közbiztonság javulását várták.
A csütörtöki sajtótájékoztatón (amit egyébként Puskás Tivadar, polgármester, Varsányi Péter, szombathelyi közterületfőnök, Hatala József, az NBT elnöke és Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója tartott) a projekt tapasztalatairól, valamint a további tervekről volt szó. Már korábban is (most is) beszéltek arról, hogy bár Szombathely a béke szigete, azért ebből nem kéne alább adni, elvégre csalóka úgy gondolni, hogy ha jó a közbiztonság, akkor az is marad. Jobb, ha továbbra is mindent megteszünk a magunk és egymás biztonságáért, a hivatásosok meg a lakók szubjektív biztonságérzetéért.
De lássuk, mi valósult meg eddig a tervekből, illetve milyen eredményeket értek el:
A NAV-val együttműködve felszámolták a szombathelyi Fő téren és környékén működtetett illegális parfümbizniszt;
A tavalyi évhez képest (május-szeptember) csökkent a helyszíni bírságok száma;
11 területen helyeztek el kamerákat;
A térfigyelő kamerák segítségével gyorsabb lett a szabálysértések észrevétele és az ezekkel kapcsolatos intézkedés. Ehhez kapcsolódik az is, hogy gyors reagálású, autós egységet hoztak létre (közterület-felügyelő és rendőr járőrpáros);
Azokon a területeken, ahol kamerákat működtetnek, kevesebb lett a szabálysértés és a bűncselekmény;
A közterület-felügyelet együttműködik a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolával, melynek hallgatói hétvégenként a kamerákat figyelő ügyeleten operátori feladatokat látnak el, így gyakorlatot is szerezhetnek;
A közterület-felügyelet fokozta az együttműködést a polgárőrséggel, így nőtt a közterületi jelenlét a városban.
Ami még hátra van:
Prevenciós előadások általános és középiskolásoknak, valamit időskorúaknak;
Jövő májusra – valószínűleg - készül DVD és írásos anyag a projektről, amit más önkormányzat, illetve közterület-felügyelet munkáját is segítheti;
Mezőőri szolgálatok felállítása (a város külterületi részein a termény, falopás és illegális szemétlerakás megelőzése).
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.