120-an meghaltak, és legalább még 130-an megsérültek, amikor felrobbant egy tartálykocsi Bahawalpur városában, Pakisztán keleti részén. A jármű vasárnap reggel borult fel. Ezután rengetegen sereglettek a kocsi köré, hogy begyűjtsék a tartályból folyó olajad, ami ekkor váratlanul lángra lobbant. Rengeteg embert beterített az olaj, az egyik közeli kórházban 40 olyan sérültet kezelnek, akiknek a testük 70 százaléka megégett.
(Via CNN)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.