„Magyarországon is van létjogosultsága a hiphopnak” – mikrofonvégen Qka MC

– Egy régebbi interjúban említettétek, hogy – ugyan a populáris előadók közé tartoztok -, rajta vagytok a különleges dolgokon, mint amilyen például a Ninja Tune-féle absztrakt vonal. Nem gondolkodtatok azon, hogy ezeket a hatásokat saját zenéitekben is kamatoztatjátok? Hiszen ennyi siker után már bármerre kalandozhatnátok, az emberek odafigyelnének a dolgaitokra.
– Úgy érezzük, hogy pontosan attól működik a mi munkásságunk, mert komolyan vesszük a hitelességet. Csak olyan dolgokkal állunk ki a színpadra, amit mi a magunkénak érzünk. Lehet, hogy én otthon a négy fal között meghallgatok Ninja Tune cuccokat, de ugyanakkor tudom, hogy én ilyet nem tudnék csinálni. Más az, ami az én ízlésem, és más, ahogy én kifejezőeszközként használom a hiphopot.
Mi vicces zenekarként vagyunk számontartva, de éppen azért, mert mindig felvállaltuk gondolatainkat és érzelmeinket. Egy fellépésen soha nem az dominál nálunk, hogy milyen számokat adunk elő, hanem hogy mi történik két szám között.

– Mindent lehet címmel jött ki 2002-ben legutóbbi albumotok, melyen olyan közreműködőket is bevontatok a munkálatokba, mint a Ladánybene 27, a Nyers, az Anima Sound System, vagy a Zanzibár és a Unique énekesnői. Ez milyen megfontolásból realizálódott?
– Kitaláltuk azt, hogy az általunk képviselt hiphopot olyan egyéb műfajokkal, és ezek meghatározó személyeivel/együtteseivel társítjuk, akik saját házuk táján értéket képviselnek. Mi ebből egy trilógiát képzeltünk el, aminek az első része ez a Stílusok keverve alcímű produktum. Próbáltuk mindezt úgy, hogy a végeredmény mindkét oldalról felvállalható legyen.

– Perpillanat hogy néz ki az Animal Cannibals zenei felállása? Kik vannak még a háttérben kettőtökön kívül?
– Ilyenek igazából nincsenek. Sokan dolgoznak körülöttünk, és néha értünk, de az alapötletek legjava mindig tőlünk származik. Szeretünk a dolgok mögé nézni, ezért van az, hogy esetleg mi rendezzük meg saját klippjeinket, rossz esetben akár az operatőrök is mi vagyunk. Saját magunkat menedzseljük, így senki nem találja ki nekünk azt, hogy milyen ruhában lépjünk színpadra. A magunk urai vagyunk, és ez tökjó.

– A nyári fesztiválokon egészestés hip hop programokat szerveztek, rádióműsort vezettek, animálkannibál táboroztattok, és gyakran bújtok afféle ironikus-moderátor szerepbe a színpadon. Hogyan tudtok ennyi mindent kordában tartani?
– Richie tölti be a megbízható szervező funkcióját, én meg a lusta, de lelkes srác vagyok az egész történetben, vagy maximum a végső lebonyolító figura.
De ha már szóba jött a tehetségkutatás: igen, valóban van egy ilyen perverziónk, hogy mi ténylegesen szeretjük a magyar hiphop-ot, és mivel nekünk annak idején nem segített senki, legalább annyit szeretnénk elérni, hogy a lehetőségeinkhez mérten teret tudjunk adni az arra érdemes tehetségeknek. Sokan megkérdeztek minket, hogy ezekkel a megmérettetésekkel mi konkurenciát szeretnénk-e teremteni, vagy a felfedezettek későbbi producereiként gennyesre keresni magunkat? A válaszom mindkettőre nem. Egyszerűen csak azt kívánjuk megmutatni a publikumnak, hogy a hiphop-nak Magyarországon igenis van létjogosultsága, és ezt tessék komolyan venni.

– Túl vagytok már jó pár ilyen tehetségkutatón, de ahogyan egy újság is írta ezek kapcsán: „Hiába a hátszél, ha nincs tenger.” Miért van az, hogy a magyarországi hiphop-ban kevés az eredeti hang, ráadásul a nívó is jóval alacsonyabb szinten áll, mint az egyéb műfajokban? Miért olyan kevés az elfogadható produkció?
– A gyenge produkciók tényleg túlsúlyban vannak még, de már távolról sem olyan vészes a helyzet: mostanra sikerült levetkőznünk a külföldi sémákat. Lehet variálni a magyar szlenggel, saját rímekről és ritmikákról beszélhetünk, és az itthoni témákat is kezdik ügyesen kombinálni rappereink, ami teljesen rendben van. Ha jön egy külföldi, már tudom neki mutogatni, hogy milyen is a magyar íz.