Halálos baleset Debrecenben

Szabálytalanul tekert át a zebrán egy 62 éves férfi.

Szombat délután Debrecenben, a Kassai úton egy 62 éves férfi kerékpárján ülve közlekedett a járdán. A Benczúr Gyula utca kereszteződésében lehajtott a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre, át akart menni a túloldalra, azonban nem adta meg az elsőbbséget az úttesten közlekedő kocsi részére.

Halálos baleset Debrecenben
A képre kattintva további helyszíni fotókat láthatnak
Police.hu

A baleset következtében a kerékpáros elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A 62 éves férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol az orvosi ellátás ellenére a kora esti órákban elhunyt. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset körülményeit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek