Néhány nappal később munkatársunk örömhírrel hívta Dávidot: ő a mobil
nyertese.
Először azt hittem átverés, barátaim szoktak ilyesmit csinálni. Azért
visszakérdeztem és a nyugat.hu-n is leellenőriztem. Nagyon örültem, amikor kiderült,
tényleg én nyertem mondta el a szerkesztőségben immár az új mobillal a kezében
a szerencsés játékos.
Westeles vagyok, az új telefont valószínűleg még ma kipróbálom. Barátaim már
mind tudják milyen szerencsés voltam, kérdezgetik is azóta, nincs-e valami új
nyereményjáték?
A szerkesztőségünkben Illés Laci, közismertebb nevén Blumo adta át a nyereményt,
aki a Nyugat-Chat egyik szervezője.
Sok munkánk volt a chat megvalósításával, 4-5 ember dolgozott rajta suli után
közel két hónapig. Jó látni, hogy egyre többen járnak fel chatelni és sok a
visszatérő. Van törzsvendégünk az USA-ból is, ő Szombathely környékéről
származik mondta el Blumo, aki "főállásban" a Gépipari informatikus
tanulója.
Nagy kihívásnak tekintjük a chat fejlesztését és küllemre is egyre szebb lesz.
Hamarosan új akciókkal is meglepjük látogatóinkat.
A tapasztalatok alapján egyre többen "térnek át" más szerverekről a
Nyugat-Chat-re, hiszen itt olyan lehetőségeik is vannak, ami a "nagyoknál"
nincs. Aki kellő számú vendéget hoz a csevegőjébe, kaphat új, állandó szobát. A
szobatulajdonosok maguk rendelkezhetnek szobájuk felett. Ha valaki az aktuális és a
következő tévéműsorra kíváncsi könnyen megtudhatja csevegés közben, ha kiadja a
?TV (csatornanév) parancsot. A
további lehetőségekről a Chat Segítség oldalán található bővebb információ
Apróság ugyan, de sokan szeretik, a Nyugat-Chaten lehetőség van ékezetes nickek
használatára. Így nem kell többet töprengeni azon, hogy az "alom" nick
szaporulatot, esetleg álmot takar-e.
A Nyugat-Chat innen érhető el
És a nagyok: IRC-Net: #szombathely
Chat.hu #szombathely
Trefort.net #szombathely
A Nyugat olvasása közben látta meg chatünk hirdetését Horváth Dávid, és úgy döntött, most az egyszer nekivág...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!