73 évesen ismét apa lett a Rolling Stones frontembere. Az énekesnek eddig 7 gyermeke volt, a legfiatalabb 17 éves, míg a legidősebb 45.
A 29 éves balerina barátnője csütörtökön adott életet egy egészséges kisfiúnak. Az anyuka és a baba is jól vannak. Jaggernek már három unokája van, 2014-ben pedig megszületett az első ükunokája is.
(BBC)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.