Magyarul is szeretett volna megtanulni az izraeli világjáró, de Tiszakécskén téglákkal dobálták halálra

Jóhiszeműen elfogadott egy alkalmi szállásajánlatot, de a 22 éves fiú már akkor is azt tervezte, hogy kirabolja.

Borzalmasan brutális sztorit osztott meg ma a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Vádat emeltek nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt két fiatal férfi ellen, akik áldozatukat brutálisan agyonverték és egy tiszakécskei romos ház törmelékei alatt elrejtették.

A 40 éves izraeli állampolgárságú sértett a világot járva azért érkezett 2016 márciusában Magyarországra, mert tervei között szerepelt, hogy megtanul magyarul. Április közepéig Kecskeméten szállt meg, majd az ezt követő napokat Tiszakécskén töltötte. Alkalmi szállásokon vagy a szabadban, sátorban, hálózsákjában éjszakázott. Személyes tárgyait egy kerekes utazóbőröndben, pénzét a ruhájában tartotta.

Pénzzavarral küzdöttek, felfigyeltek az aranytojást tojó tyúkra

A 22 és 20 éves kocséri és lakiteleki vádlottak ebben az időben Tiszakécskén együtt csavarogtak, italoztak, alkalmi munkából és kisebb lopásokból tartották fenn magukat, állandó pénzzavarral küzdöttek. A 22 éves első rendű vádlott – aki ez idő tájt egy romos házban húzta meg magát – a vasútállomás környékén felfigyelt a külföldi sértettre. Elhatározta, hogy elcsalja magával a romos házhoz és elveszi az értékeit.

(Illusztráció)

Aztán tavaly április 21-án este a világutazó el is fogadta a szállásajánlatot - mint később kiderült, vesztére. A romos ház udvarán hálózsákjába burkolózva úgy aludt el, hogy karjait is a becipzározott hálózsákba húzta. Eközben az idősebbik fiú odahívta 20 éves társát és beszélgetni kezdtek az alvó sértett fölött. Az elsőrendű vádlott

felvetette: azon túl, hogy kirabolják, meg is kellene ölni a sértettet, mert régóta foglalkoztatja a gondolat, milyen érzés ölni.

A vádlottak ezért az udvaron szerteszét heverő téglákkal előbb 2-3 méter távolságból, majd egyre közelebbről nagy erővel dobálni kezdték alvó áldozatukat. A gyenge fizikumú turista a támadásra felébredt, de mire kezeit kiszabadította a hálózsákból, már nem tudott védekezni, és az elhúzódó súlyos bántalmazás hatására eszméletét vesztette. A vádlottak abban a hiszemben, hogy a sértett már nem él, abbahagyták a dobálást. Kisvártatva azonban a sértett életjeleket mutatott, mire az ölni akaró vádlott fejbe rúgta. Ez viszont már az utazó életébe került.

A vádlottak gátlástalanul, az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással hajtották végre a gyilkolást. Majd átkutatták áldozatuk holmiját és magukkal vitték két mobiltelefonját, laptopját, fülhallgatóit, a nála lévő 3000 forintot és 20 dollárt. A testét behúzták a házba és törmelékkel lefedték.

A vádlottak ruházatában előállításukkor csekély mennyiségű szintetikus kábítószert is találtak. Akár életfogytig tartó fegyházbüntetéssel is számolhatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló