Volt már túl sokáig az otthonába zárkózva? Ez a bizarr videó pont ezt az érzést örökíti meg

A Bonobo zenekar friss albumáról (aminek a címe magyarul Migráció, úristen!) származik ez a dal, amiben a korábban Chet Fakerként ismert Nick Murphy énekel. Na de nem is ez a legszebb ebben, már már ez is épp eléggé izgalomba hozó.

Az igazán felvillanyozó a hozzá készült videó Oscar Hudson rendezésében, amiben ugyanaz a szoba kapcsolódik önmagához folyamatosan, végtelenítve, miközben annak lakóján egyre inkább úrrá lesz a bezártságérzet. Mindezt pedig úgy mutatja be a rendező, ahogy korábban még senki, és ugyan az egész képsor végtére is egyetlen elhatalmasodó metafora, biztosak vagyunk benne, hogy mindenkiben meg fog rezdülni az ismerősség érzése, aki valaha is ágyhoz volt kötve, vagy bármi egyéb okból a négy fal közé kényszerült hosszabb időre. Zseniális vizuál:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek