Teréz körúti robbantás: beismerő vallomást tett a gyanúsított

Eddig hallgatott.

A Velvet szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja. Ez fontos fejlemény az ügy szempontjából, az elfogott 23 éves P. László ugyanis eddig ezt nem tette meg, sőt, következetesen tagadta, hogy ő követte volna el a robbantást.

A Teréz körúti robbantó szoros fogásban
Velvet

A Velvetnél úgy tudják, ő maga kérte, hogy beszélhessen a történtekről. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken csak annyit erősített meg az ügyben, hogy február 15-én és 16-án valóban meghallgatták a férfit, aki részletesen beszélt a történtekről, de arról nem kívántak nyilatkozni, hogy a férfi beismerte-e a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsított kihallgatása február 20-án, hétfőn folytatódik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló