13 éves diákjával volt viszonya egy isaszegi tanárnak

Az anyuka belelesett a lánya telefonjába, így bukott le.

Vizsgálat indult a bűncselekménnyel gyanúsított isaszegi tanár ügyében - közölte a Klebelsberg Központ. A közlemény szerint amint a Dunakeszi Tankerületi Központ tudomására jutott, hogy egy Isaszegen tanító történelem tanárt a rendőrség előállított, ők is azonnal vizsgálatot indítottak, a tanárt pedig felmentették munkavégzés alól.

pixabay.com

Az isaszegi tanárt a Gödöllői Járásbíróság helyezte előzetes letartóztatásba szexuális visszaélés gyanúja miatt. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a gyanú szerint a tanárnak szexuális kapcsolata volt egy 13 éves, azaz még kiskorú diákjával.

Hiába molesztálta a többi diákot, az igazgató nem tett semmit

A Blikk információi szerint a viszonyra úgy derült fény, hogy a hetedikes kislány édesanyja belenézett a gyereke telefonjába, ahol az üzenetek és fotók egyértelművé tették a helyzetet. Az édesanya a rendőrséghez fordult, és ügyvédet fogadott.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a tanár már korábban is molesztálta az iskola diákjait, a lányoknak a melltartópántját húzogatta és a fenekükre csapdosott a naplóval. A diákok ezt akkor jelezték is az iskola igazgatójának, vizsgálat nem indult az ügyben.

A Blikk megpróbálta megszólaltatni az igazgatót is, ő azonban nem volt az épületben, más pedig nem nyilatkozhat. A tanárnak az elmondások szerint volt kapcsolata, mikor túl közel került a tanítványához.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek