BMW-ből dobta ki a marihuánát, miközben üldözték a rendőrök

police.hu

Kiváló kobratizenegyes történetet tett közzé a rendőrség a weboldalán.

Eszerint a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának munkatársai pár napja megállítottak egy BMW-t Kismarjánál, majd igazoltatták annak vezetőjét és utasát. A rendőrök benéztek volna a csomagtérbe is, ezért megkérték a sofőrt, hogy szálljon ki az autóból. Ekkor azonban váratlan dolog történt: az anyósülésen utazó átpattant a kormány mögé, és elhajtott.

A menekülő autót a rendőrök rövid időn belül megállították és annak vezetőjét, Cs. Árpádot, valamint társát, B. Rolandot elfogták, majd a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították. Egy közeli vasúti töltésen nem sokkal később közel három kilogramm marihuánát találtak a fűben, amitől a gyanú szerint a kocsival elhajtó férfi szabadult meg menekülése közben.

A nyomozók a 42 és 27 éves férfiakat gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek