Több tízmilliót lopott egy zalai üzemből két férfi

A zalaegerszegi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azt a két nemesrádói és zalaszentmihályi férfit, akik a gyanú szerint több tízmillió forintot loptak el egy zalai üzemből - írja a Police.hu.

A nyomozás eddigi adatai szerint a 27 és a 40 éves tettesek június 25-én éjfélkor bementek egy pölöskei üzem területére, ahol a biztonsági őrt több alkalommal megütötték, megrúgták, majd elektromos sokkolóval földre kényszerítették és megkötözték.

Police.hu

Ezt követően bementek az irodahelyiségbe, ahonnan egy páncélszekrényt loptak el, a benne lévő több tízmillió forint készpénzzel együtt. A gyanúsítottak zsákmányukat egy, a telephelyen parkoló teherautóval vitték el. A nyomozók széleskörű tanúkutatás és szisztematikus adatgyűjtés során három nap elteltével megtalálták a lopott gépkocsit egy közeli erdőben.

A két tettest pénteken elfogták, majd a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek