Megható fogadtatás a parkolóban, a megyejárás befutóiként miránk mosolyog először a megyeköszöntő protokoll-tábla.
Kósza szabadcsapatok lézengenek mindenfelé, biciklis srácok keringenek a parkdíszletek között. Elsuhanó csokrok a milliós verdák elején, fotózkodó ifjú párok váltják egymást a fáklyás szökőkút előtt. Ilyen hát a Nemzet Színháza egy szeptemberi hétvégén, napsütéses kora délután De hol vannak a vasiak?
A főbejárat zárva, bentről öltönyös egyen-fazonok nézegetnek kifelé, kopogunk, integetünk, elnézést, mi a vasiakat keressük, tudják, megyejárás, háromtól előadás. Az ajtó csattan, csak tíz perc múlva nyílunk, addig csak tessék kint nézelődni.
Félpénzes kirándulás Mi az a Megyejárás?
A kezdeményezés Jordán Tamás direktorsága alatt kezdődött még tavaly, elsőként Hajdú-Bihar megye volt a vendég. A megyejárás fedőnév alatt két program is fut, a legnagyobb attrakció, hogy minden megye kap egy hétvégét, amikor a székes főváros impozáns teátrumában bemutathatja kulturális javait.
Vas tizedikként került sorra, és szeptember 24-26-án mutatkozhat majd be. (A részletes program). A második projekt a félpénzes program, amikor is a megyében élők egy adott előadást kedvezményesen nézhetnek meg, és a nézőket még oda is fuvarozzák a színház bejárata elé. Na, erre jöttünk mi, hogy Valló Péter rendezésében, több száz vasival együtt láthassuk a Holdbéli csónakos című előadást. Igaz a felutazást a közösségi zötykölődés helyett önerőből oldottuk meg.
Míg a Holdbéli csónakos beöltözik, körbenézünk
Vissza hát a labirintushoz. Felcaplatunk a piramisra is, amelynek belső rendszere, adja tudtul a tábla, pár napon át a vasi képzőművészeknek ad majd otthont. A spirál alakban felfutó gúlaforma építmény egyébként a kerttervező művész, Török Péter ötlete. Ugyanolyan eklektikus, mint a szomszédságában álló nagytestvér, a Nemzeti. Formája a mezopotámiai és a maja kultúrát idézi, ám belsejében a Kékszakállú herceg várának hét szobájára bukkanunk. (Micsoda összhang!) A csúcson nézelődünk, a külváros teljes szépsége elénk tárul, gyárkémények, öreg villamosok, sínek, hátunk mögött nagy robajjal a Hév, amott a Lágymányosi híd vasszerkezetén zötyög egy vonat.
A munkáskezek Demján Sándor legújabb üdvöskéjén dolgoznak
Valamikor, az 1990-es évek elején a világkiállítási építményeket tervezték ide. Aztán álmodtak a környékre kongresszusi központot, aquaparkot és gasztronómiai centrumot, 10.000 m2-es kaszinót és két egyenként 200 szobás hotelt is, azonban a beruházásoknak még nincs nyoma. Egyedül a Nemzeti tövében szorgoskodnak munkáskezek. Demján Sándor legújabb üdvöskéjén, a 31 milliárd forintért épülő Művészetek Palotáján buzgólkodnak. A monstrum java már áll, nyitás a tervek szerint jövő március 15-én várható. (Állítólag benne kap helyet a Ludwig Múzeum, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár, valamint a Nemzeti Táncszínház.)
Egy hölgy a szökőkút előtt kuporgó Feleki Kamillra teríti kabátkáját
A rakpart alig nyújt izgalmat, kevés hajó csorog le idáig a Dunán. A túlparti tömbök sivárak, azért látni a Gellért-hegyet, igaz, messzi van. A legérdekesebb, ahogy az orrunk előtt időnként elcsattog a csepeli hév. A piramis magaslatairól letérve, a gondosan lenyírt zöldellő gyep és a szoborpark díszletei között kószálunk tovább. Egy hölgy a szökőkút előtt kuporgó Feleki Kamillra teríti kabátkáját, így fényképezteti magát. A park szervesen illeszkedik a vitatott esztétikájú, kívül tetőtől talpig kővel burkolt (horvátországi import), rengeteg ablakfelülettel megosztott épülethez.
A nemzeti bejárata végre kitárul
Csemegézünk tovább a parkban, örülünk, ha egy-egy szoborarcot (Őze Lajost, Gábor Miklóst, Páger Antalt, Sulyok Máriát, Gobbi Hildát, Kiss Manyit, Ruttkai Évát, Latabár Kálmánt, Básti Lajost vagy Dajka Margitot) ismerősként üdvözölhetünk. Megcsodáljuk a színház főbejárata előtti teret, amely hajóorr-szerűen nyúlik egy mesterségesen kialakított vízfelületbe. Milyen szép, ámuldozik a mellettünk sétáló idős páros. Maradjunk ennyiben, jobb nem vitázni. Előresietünk, a park kapuszobránál, Tolnay Klári és Latinovits Zoltán szomszédságában végre megpillantjuk a vasi küldöttség egy részét. A nemzeti bejárata is kitárul, majd hatszáz ember rohamozza meg egyszerre az aulát.
Az ajtóban Szombathely polgármestere, politikusok gyűrűjében. A vasiak a mosdók előtt csoportosulnak, ellepik a büfét, hogy borsos árakon a nagypolgári(?) enteriőrben az urak sört(?) igyanak, a hölgyek falatnyi szendvicseket majszoljanak. Ismerősökbe botlunk, akik utazásuk történetével szórakoztatnak. A különvonatuk közel négy órát zötyögött, délelőtt 10-kor indultak, és csak Sárváron álltak meg. (A jegy ára 5200 forint, amely tartalmazza a belépő és a vonatút árát egy jegy a Nemzetibe egy előadásra 1000-2500 között van , a színházi ülőhelyeket úgy sorsolták ki.)
Hivalkodó előkelőség és pompa, kényelmetlen fotelek
A színház általunk bejárható csöppnyi részéről csak annyit, hivalkodó előkelőség és pompa. A berendezési tárgyak, a lámpák, a fotelek és az asztalok mind-mind egyedi tervezésűnek tűnnek, csupán a süppedős padlószőnyegek és a fotelek színvilágát nem sikerült összhangba hozni. A lépcsőház nagyurasan tágas, ám a terek mégis szűkösek, a kávézó foteleiben lehetetlenség teázni, rossz az elrendezés, szűkös a tér. A nagyszínház - ahová három óra környékén csoportosulunk - sem túlzottan nagy, a maga hatszáz körüli ülőhelyével arénaszerű, a beérkező már a földszintről is rábukik a színpadtérre. A hatalmas csillár és az álmennyezet, az mámorítóan ízléstelen.
Holdbéli csónakos vigyél el engem
A szombathelyi születésű költőfejedelem, Weöres Sándor mesés darabját, a Holdbéli csónakost Valló Péter valóban szemet és lelket gyönyörködtetően állította színre. Mindent megkapunk, ami egy színház nélküli város lakóját ámulatba ejtheti. Jó színészeket, csodás álomvilágot a Nemzeti lenyűgöző színpadtechnikájával szervírozva.
Minden a helyén van, igaz néha nem érteni a szöveget, pedig mindenkin testmikrofon díszeleg, de a látvány tényleg pompázatos. Igaz, elsősorban a költő gyermeke számára készült a darab, ám a magyar vásári-mutatványos bábjátszás hőseiből (Paprika Jancsi, a Garabonciás és Vitéz László) összegyűrt történet bárki emberfiát leköt. Igaz, a címszerepben feltűnő Kaszás Attilán egyvégtében mosolyogunk. Szerepe csak ennyi: fönn a sejtelmes égen, hercegi szerkóban a semmin lógva evez, miközben egy giccses dallamot zeng Pávaszem királylánynak (Szinetár Dóra). A bábosokkal színesített játék narrátorai (Szarvas József és Gáspár Sándor) mellett üdítő látni Jégapóként Bodrogi Gyulát, lapp fejedelemként Papp Zoltánt, és nagy meglepetés Vitéz Lászlóként Stohl buci András.
Az előadás végén a direktor, Jordán a tapsrend közé ékelve, egy-két szóval köszönti a vasiakat. Kedves gesztus, a színészek aztán minket, bátor utazókat is megtapsolnak. Egyszóval minden jó, ha vége jó, megyejárásunkat sikerként könyveltük el: a Nemzeti, ha épületével nem is annyira, előadásával mindenképpen kivívta tetszésünk.
Színdarab fotók: Kaiser Ottó
|
Megyejárás - Vas megye
|
