Miért van az, hogy hamarabb nevezünk el egy utcát egy retekről mint Janikovszky Éváról?
- teszi fel a kérdést a Momentum.Tegnap éjjel Budapesten, Kecskeméten, Keszthelyen és Szegeden a párt aktivistái olyan nők nevére cserélték az utcatáblákat, akik sikeresek voltak saját pályájukon, és akik igazán sokat tettek az országért, a tudományért, vagy éppen a magyar kultúra színesítéséért.
Az új utcatábla nevek között szerepel Szabó Magda (író, költő), Gobbi Hilda (színművésznő), Kopp Mária (orvos, pszichológus), Hugonnai Vilma (első magyar női orvos), és Steinschneider Lilly (első magyar női pilóta) neve is.
Azt mondják, a Momentumban hiszik, hogy ennyi nagyszerű női péládaképből igazán nem nehéz sokkal több közteret, utcát és parkot elnevezni.
Hiszen női ikonokra is éppúgy szüksége van a felnövekvő generációnak, mint férfiakra, hogy nekik az egyenlőség már természetes legyen.
A hét folyamán többek között arra hívja fel a figyelmet a Momentum, hogy sokkal nagyobb szerepet kellene szánni azoknak a nőknek a bemutatására, ismertségének növelésére, akik rengeteget adtak hozzá a magyar kultúrához, tudományos élethez és ahhoz, hogy Magyarország híre minél messzebbre juthasson.