Tehát hogy a tényeknél maradjunk, az időpont december 27-e, fagyos setét szombat este. A Csendes éjek tespedése után, kitévézett krisztmasz-lelkünknek mi sem eshet jobban, mint egy elő-szilveszteri bejgli-lemozgató parti. Az ötlet, hogy Animáék ilyen tájban a szülőhaza kopottas mozijában megmutatkoznak, hagyomány, bevált recept. Az aula hamar megtelik, helyszínünkön a koncert előtt egy órával kisebbfajta tömeg, nehogy lemaradjunk, jegyekért állunk sorban. A bebocsátás istenes, a rémhíreket megcáfolandó, úgy tűnik, idén, ha szűkösen is, aki időben érkezik, befér, mondjuk mi, akik biztosan befértünk.
Sokszázan vagyunk, épp elegen
Fogalmam sincs, mennyi az annyi, egy biztos, sokszázan vagyunk, épp elegen. Itt mixelődik tizen-évestől negyvenig megannyi korcsoport. Ugorjunk. A színpad sarkáig, a mellékhelységhez elvánszorogni közel egy órás elfoglaltság. Megéri, a női szakaszban a rezonancia földöntúli, az ajtók és a wc-csészék ütemes rezgése a külső ritmusba olvad. Ráadásul közben ingyen, még sorban sem kell állnunk érte, szívhatjuk, mélybe tüdőzhetjük...miközben száll a dal... Annyi szent egy a konzervatív orr itt beájulna, mi együtt-érzően mosolygunk a vihogó csajokra, én is voltam fiatalabb...
Az aula akusztikája nem az igazi, de mitől lenne az. A zenekarokat sem igen látni, tán egyedül Chenéket vehetjük jobban szemügyre, akik ügyesen felkuckózták magukat a nagyszínpaddal átellenbe, a lépcsőfordulóba.
A hangulati alapozásról elsőként a pofátlanul fiatal és tehetséges szombathelyi formáció, a Beat Dis gondoskodik. Most alig jutnak el hozzánk, nagy a nyüzsgés, az alapzaj is nagyobb annál, minthogy zenéjükbe igazán belemerüljünk. Utánuk jönnek Chenék, lassan komótosan folynak számaik, látszatra jól elvannak, semmi kontaktusuk sincs a körülöttük lévő közeggel. Feltehetően szándékosan. Az alapzaj (legalábbis középtájban) majdhogynem lefedi a muzsikát. A taps is hiányzik. Alig figyel rájuk pár fül. Pedig lehetne őket is szeretni...
Aztán következnek Animáék, szokott-mód játsszák, új és újabb számok jönnek a sorban, pogózunk, egymást taposva, Jucus előtáncol nekünk. Az öregek visszasírnák a régi kedvenceket is, most mindhiába. Tisztes koncertet kapunk, nincs itt hiba. Mintha pár hónapja az Emlékműnél jobban összejöttek volna a dolgok, ám lehet, akkor a hely szelleme is hatott. Animáék játszottak most is húzósan, a közönség mackósabb rétege azonban feltűnően hamar ráunt a bulira. Látványosan, a befejezés előtt illanna elfelé, a ruhatárnál türelmetlenül ácsingózik kabátért. A buli a Padláson még Dj-partival folytatódik. A levezető zsúr nehezen indul be, tánc nyista, általános semmittevős alkoholba fojtott lötyögés...
