Az idős színész, Szilágyi István újra megsérülhetett, eltörött az ágyékcsontja is

A Bors információja szerint újból sérülés érte Szilágyi Istvánt, akinek a házához pénteken a rendőrök is kivonultak. Egy biztos, a színész fiát, Pétert két hete engedték ki a börtönből, akinek apja állítólagos megveréséért kellett felelnie.

A Bors névtelen informátora szerint még tegnap valami baj történhetett a népszerű színésszel:

Valami nincs rendben István bácsinál. Tegnap ottjártunkkor a fia összevissza beszélt, azt mondta, hogy ott volt a rendőrség, az apja pedig rángatózott. Szerinte túl sok altatót vettek be a szülei. A színésznek, ahogy láttam, meg volt egy kicsit sérülve a feje, a lába pedig kék-zöld volt, mintha megrúgták volna

– állította a névtelen telefonáló.

Szilágyi István
borsonline.hu

A Bors kivonult a színész házához, ahol Szilágyi István felesége, Humenyánszky Jolán elárulta, hogy a férjét tényleg baleset érte, de annak semmi köze a fiukhoz, ő nem bántja őket: „Nem tud most felkelni. Megint elesett, és eltört az ágyékcsontja.".

Szilágyi Péter is megjelent a kapuban, beinvitálta a Bors munkatársait.

A házban a művész csendben kanalazgatta a levesét, míg fia előadást tartott a mátrix fogalmáról, a börtönben eltöltött időről és sok olyan dologról, aminek semmi köze nem volt a kérdéseinkhez. Amikor a szülők akartak hozzánk szólni, hangosan figyelmeztette őket, ne merjenek a szavába vágni. Távozásunkkor még megfenyegetett minket, hogy ha a továbbiakban is írunk róluk, bosszút fog állni.

- említi még a Bors.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek