Mese felnőtteknek és gyerekeknek: Világszám!
Valamikor a múlt század elején Slomónak (Bodrogi Gyula), a cirkuszi bohócnak ikrei születnek. Ez aztán a Világszám! Dodó (Gáspár Sándor) és Naftalin (Koltai Róbert). Mint ahogy az (iker)mesékben lenni szokott, az idősebb testvér jelen esetben Dodó az életrevalóbb, sikeresebb a lányoknál mint öccse, Naftalin, aki egy kicsit hebehurgya, kicsit sántít, de azért nagyon szeretetre méltó. Slomó egyszer még el is náspángolja Dodót, mert nem vigyázott eléggé az öcsikéjére. A sors azonban közbeszól: az egyik mutatvány közben az apa leesik a cirkuszi trapézról, és meghal, attól kezdve csak egymásra számíthatnak az ikrek.
A filmidő közel 70 évet ölel át, a klipszerű felütés után a történet az 50-es évek Rákosi érájában folytatódik, abban a hangulatban, amit a néző már megtapasztalt a Csocsó, avagy éljen május 1-je! című Koltai opuszban. A Fővárosi Nagycirkuszban vesz újabb fordulatot a történet, amikor is Naftalin improvizációja balul üt ki, és a davajcsaszi után jön a davajdutyi. Ám ahogy a mesékben lenni szokott, a kisebbik testvér helyett a bátyó bűnhődik. Míg Dodó a cellatársát kápráztatja el trükkjeivel, Naftalin a Nyírszamosi Nemzeti Színházba kerül kellékesnek, ahol a komcsi karnagy (Bács Ferenc) kisfia rengeteg borsot tör az orra alá, bajba is kerül miatta. Naftalin azonban egyszer csak hőssé válik, először az igazgató (Jiří Menzel) kérésére kihúzza a kátyúból a színházat: beugrik a Háry Jánosba Bakó szerepében, majd akaratán kívül a forradalomi hevület vezéralakja lesz. A nem várt helyzetben meglátja a kedvező alkalmat, Pesten ugyanis kitör a forradalom.
Na ná, hogy itthon maradnak!
És ezzel elkezdődik a tarcsai börtönig tartó tankos road movie, a film legédesebb mellékszála. Szuezt kereső eltévedt ruszki katonákkal és a bájos, karcos modorú Réti Pipitérrel (Tóth Orsolya), aki a kezdeti bizalmatlanság után barátságot köt Naftalinnal. (Aki látta Fellini Országúton moziját, beugrik neki Gelsomina alakja.) Dodót már együtt szabadítják ki a börtönből. Dodó hű szerelme, a dögös műlovarnő (Györgyi Anna) karjaiban oldódik szorongásaiból, ám szembesülnie kell, hogy rajta kívül a sármos amerikai Charlie (Kulka János) is részesül kedvese gyönyöreiből. Naftalin pedig Réti Pipitért veszíti el. A két testvér választás elé kerül. Vagy disszidálnak Charlie útleveleivel, vagy itthon maradnak, vállalva a börtön kockázatát. Dodó egy pillanatra meginog, ám meggondolja magát, ám mire visszatér, Naftalint már be is gyűjtik a karhatalmisták.
Fordul a kocka: Dodó öccse egykori munkahelyén talál állást, ugyanúgy kellékes, míg Naftalin a börtönben várja a halálos ítélet végrehajtását. Egyszer csak megérkezik a kegyelmi levél.
Újabb ugrás az időben: a 70-es évek táncdalos korszaka vidéki kultúrházakkal, Straub Dezsővel, és egy meg nem értett, elfakult, avíttas bohóc produkcióval. Dodó és Naftalin Robur-romantikában utazva még egyszer meglátja a Nyugatról hazatérő, holland Mercivel utazó Zitát, Dodó szerelmét A testvérek egymásra mosolyognak, és meglépnek a kisbusszal. Mi nézők meg ott maradunk az örök erkölcsi imperatívusszal: Szeressük egymást gyerekek!
Koltai a Sose halunk meg sikerének nyomába eredő filmet alkotott, kitűnő filmzenével (Dés László), a tragikomédiához illő fotografálással (Márton Balázs), cizellált vágásokkal és sok-sok humorral, ami éles pengével karcolja meg az 50-es évek kultúrpolitikájának szatíráját. Olyan film, ami éppen akkor kerül mozikba, amikor az emberi szívek is lágyabbak, s talán fogékonyabbak az olyan örökérvényű témákra, mint a testvéri szeretet, a nem hagyományos értelemben vett férfi-nő kapcsolat, vagy éppen a hazaszeretet.
Értékel a dramaturg-zeneszerző, az operatőr és a forgalmazó
A vetítés utáni közönségtalálkozóra ugyan a beharangozóval ellentétben Gáspár Sándor és Györgyi Anna nem jött el, de a film alkotói közül itt volt Márton Balázs operatőr, Dés László, a film zeneszerzője, dramaturgja és egyik epizódszereplője, valamint Prukner Pál, a film forgalmazója. Kis késéssel ugyan, de megérkezett Koltai Róbert is, aki a tőle megszokott humorral kommentálta késését: Nem vagyok tősgyökeres szombathelyi, ahol a Savaria feliratot megláttam, lecsapódtam viccelődött.
Az est házigazdája Vágvölgyi András tartotta addig is a frontot. Kérdésére válaszolva Dés elmondta: nem volt szokatlan számára a többszörös szerep, hiszen már a Sose halunk meg óta együtt dolgozik Koltaival, csak eddig a konzultációkért nem kapott pénzt, és nem volt szerződése. Kifejtette, hogy a dramaturgia sem okozott számára gondot, hiszen írt már egy-két zenés darabot, amelyeknek ugyanúgy megvan a maga dramaturgiája, mint egy filmnek. S hogy lesz-e valamelyik dalból sláger? Az esélye mindegyiknek megvan, pusztán a közönségtől és a rádióktól függ hangzik a válasz.
Az operatőr sem marad kérdés nélkül. Mennyire volt nehéz megragadni azt a sokféle hangulatot, amelyek a filmben megjelennek? Márton Balázs illedelmesen válaszol: már a film forgatása előtt egy évvel együtt gondolkodtak az alkotók. A film alaphangulatának, a nyomottságnak az érzetét keltik a képek, nincsenek üde, napfényes fotók. Minthogy a film hetven évet ölel át, a hangsúlyokat meg kellett találni. Ezért van, hogy a film elején klipszerűen illusztrálja negyven év történéseit. Amúgy szuperlatívuszokba tömöríti Márton a film értékelését: tragédiába hajló, keserédes film remek színészekkel és remek melódiákkal, kalandos történet, felemás hangulat.
Erre reflektált Prukner is, szerinte sok vidámság van a filmben. A közönséget nem szabad lebecsülni, mert szeretik azt a filmet, aminek üzenete van, s ennek a filmnek van üzenete hangzott a forgalmazó érvelése. Taps. Majd folytatja: korábban is forgalmazta Koltai filmjeit, amik az elmúlt 15 évben több mint egy millió nézőt vonzottak a mozikba, s ezzel Koltai az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar rendezője.
Hogyan került Jiří Menzel a filmbe?
Koltaitól azt kérdezi az egyik néző: hogyan került a filmjébe a cseh Oscar-díjas filmrendező és színész? Koltai elmondja: barátja, Szabó G. László a Pozsonyi Új Szó újságírója egyszer elmesélte neki, hogy a cseh mester megsúgta Szabó G.-nek, hogy mennyire egy húron pendül Koltaival, és nagyon szeretne vele együtt dolgozni. Ezt ő el sem tudta volna képzelni, mert mint mondja Koltai a hazai kritikai élet erről gondoskodik. De, történt, hogy a Csocsót hét nyelvre lefordítva is elkészítették, köztük csehül is feliratozták. Ezt a filmet ajánlotta Koltai Menzel figyelmébe. A cseh mester válasza az volt: bizony szívesen játszana a rendező valamelyik filmjében. Koltainak jólesett, köszönte szépen, csak akkor nem volt filmje. Idén a Világszám! adott lehetőséget a cseh kiválóság bevonására, 5-6 szerep is passzolt volna hozzá, de végül a színházigazgató karaktere mellett döntöttek. Menzelről elmondja, hogy hihetetlen alázattal képviseli a film érdekeit, sztárallűröktől mentes, a forgatás alatti remek hangulatot csak fokozta finom humorával, aminek Koltai szerint nincs párja Európában.
Miért pont Szatmárnémeti volt a forgatás egyik helyszíne?
Szatmárnémeti akkor került szóba, mint lehetséges helyszín, amikor Koltai egy önálló kabaréesttel lépett fel az ottani színházban. A színház igazgatója, Bódi Attila vetette fel egyszer csak: mi lenne, ha a film egy részét ott forgatnák? Koltai megörült ennek, mert a fantáziáját neki is megmozgatta a helyszín. A meglehetősen drága szállítási költségeket pedig ellensúlyozta a romániai színészek alacsony gázsija, ráadásul tavasszal nem akadt olyan magyarországi színház, amelyik leállt volna a forgatás kedvéért és gárdáját is átadta volna statisztériának. Így lett az ottani színházból a filmben Nyírszamosi Nemzeti Színház.
A film romániai fogadtatásának volt politikai aktualitása is. Történt ugyanis, hogy a kettős népszavazás után, két nappal az ősbemutató előtt tüntettek a helyiek az RMDSZ székház előtt. Koltaiék azt hitték, hogy távozásukat követelik, ám kiderült, hogy még egy vetítést követeltek tőlük. Másodszor is megtöltötték a kultúrházat. Koltai csak annyit jegyez meg: a filmben az a bajszos román aki azt kiabálja, hogy Ruszkik haza! tökéletes magyarsággal beszél. Száz év múlva elmúlnak a sebek, amik most még fájnak teszi hozzá Koltai.
Hogyan akadt rá a rendező Tóth Orsolyára?
Koltai bevallja, számára is a legnagyobb meglepetés Tóth Orsolya szerepformálása. Valamelyik Mundruczó-filmben fedezte fel magának. Az ifjú színésznő egyébiránt bezsebelte a legjobb európai színésznőnek járó díjat is. No, de próbafelvételt tartottak, ahol elsőre Gáspár Kata kapta a szerepet, aki mellesleg Gáspár Sándor lánya. A zord atya azonban megtiltotta 16 éves lányának, hogy elvállalja a szerepet, mert csemetéje több tárgyból is bukásra állt. Így esett a választás Tóth Orsira, akitől a rendező teljesen elájult. Szigorú, figyel, guggol egész nap, figyel és gondolkodik, és lecsap, amikor kell. Sok apró megfigyeléssel segített véleményezte az ifjú tehetséget Koltai.
A közönség jól tudja, hogy mi az értékes és mi a gagyi
A beszélgetés további részében szó volt még a filmeket sújtó új ÁFA-törvényről, ami miatt Koltai filmje is 30-40 millió Ft-os veszteséggel zárhat, amennyiben nem írják jóvá az ÁFÁ-t, mint tették azt a Sorstalanság esetében. Az is kiderült, hogy Koltai nincs kibékülve a honi kritikusokkal, és többet számít neki Kern Andris véleménye, no meg persze a közönség imádata. Az egyik hölgy a női főszereplőket hiányolja filmjeiből, kérdésére Koltai szellemesen replikázik: Nem tervezek feminista filmet. Nincsen elég ismeretanyagom! Történeteket szeretek mesélni. Megtudjuk, hogy a kereskedelmi csatornán futó Szulák-showban is reklámozza új filmjét, ahol elszavalta József Attila Dunánál című versét, és a közönség 3 perces vastapssal jutalmazta. Nagyon el van romolva a világ, lázadnak az emberek az ellen, amit le akarnak nyomni a torkukon zárja szavait a lassan elfáradó rendező. Ez a gondolat egyébként abból indult el, hogy Koltai filmjei újra és újra élvezhetők, mert mindig tudnak újat mondani, többszörös jelenségréteggel bírnak. Brukner így búcsúzik: Nem rosszak az amerikai filmek, csak ugyanazok; a jó filmek ismérve, ha találunk bennük újdonságokat.
Koltai Róbert: Világszám! Naftalin és Dodó december 23-tól a Savaria Filmszínházban.
