Végre úgy érezhettük, a zsákmányolt pár tejfölös-doboznyi muskátlin túl, ha másért nem is, egy kiadós sétáért megérte kimozdulnunk. Helyszínünkre, Szombathely zöldövezetébe déltájban érkeztünk. A bekötő utcák telitettségéből a virágút népszerű voltára következtettünk. A környék bedugult, a parkolás lehetetlenség, polgárőrök terelgettek jobbra-balra, imígyen telt az első fél óránk.
A családi házak között kijelölt stációk között több százan kujtorogtunk.
A virágjárás, amit nem helybéliként nehéz volt feltérképeznünk (útbaigazító táblákkal nem találkozunk, csupán aszfaltra festett nyilakkal), állítólag a Kertész Szövetkezet bejáratától indult, és a Bertalanffy utcán folytatódva a Hóvirág utcán át egészen a Béke térig tartott.
A többnyire otthonaik előtt áruló kertészek egymástól tisztes távolságokban helyezkedtek el. Jó száz métereken át. jobb híján a zöldövezet kertépítészeti és építészeti kultúrájában gyönyörködhettünk. Tavaly mintha többen állítottak volna ki, de lehet, ez csupán érzéki csalódás.
A szűk utcácskán kipakolt maszek árudák néhány kivételtől eltekintve hasonló műfajban utaztak. Többé-kevésbé mindenhol ugyanazokat a fajtákat tették a kirakatba, mint tavaly vagy tavalyelőtt, standjaikon többnyire a mostanság divatos kerti virágok, büdöskék, muskátlik és petúniák díszelegtek. Mindenhol hasonlók az árak is.
Kultúrműsorba nem sikerült belebotlanunk, csupán az árokparton bohóckodott két gólyalábas kölyök egy kannával és egy furulyával. A beígért állatsimogatót is elkerültük valahol, helyette oroszlánnak öltött reklámfigurán legeltethettük a szemünket.
Hiába áhítoztunk volna kürtöskalácsra vagy sült kolbászra, virágos utunk során a pattogatott kukoricán és a fagyin túl nem akadtunk más enni-inni való örömre. Fel, s le sétálgattunk hát, találomra. A kínált program nagyjából ennyiből állt.
Valahogy ez így, mint ahogy tavaly is megjegyeztük, még mindig nem az igazi. Ám legalább az idén a herényieknek a jó idő már összejött.
