Csuromvizet, azt jelent. Rossz nyelvek már osztanák a szervezőket a hulló víztömegért, és bár az ő kezük odáig nem ér fel, azért mégis piszkos egy ómen a továbbiakra nézve, hogy éppen a diáknapi programsorozat legprímább eseményét kapja telibe a csapadék, jelesül a NEO attrakcióját.
Főleg, hogy az esti koncert-felhozatalban megint le lett cseszve a hallgatók összízlése, részint ugye parasztkolbásszal vertek nyakon a Kistehén Tánczenekar meghívásával, aztán némi rokkoló nyenyelgést szúrtak be, mint Sugarloaf.
Üdvözlendő hát a tett, amivel a hallgatói felsőbbvezetés nyitott az elektronikus tánczenék felé (lefogadom, hogy ezt is a Kontroll-filmeznének köszönhetjük), kár, hogy az arányok még mindig a túlzottan médiabarát, vájt fül számára értékelhetetlen fellépők felé mozdulnak el (szerencsére akadtak még kivételek, és a Coterie-sátor is kitett magáért a chill-zónával).
Az eső tehát jött, a tömeg javarésze ment, mi meg derekasan bírtuk a nedvesedő kosárpályán, és tettük meg abbéli felfedezésünket, hogy hiába hörpintünk a söröspohárból, a folyadék nem pusztul. Ekkor kezdtük el tenyerünkkel befogni a tetejét.
A kíváncsiak behúzódtak a könyvtár kinyúló tetőszerkezete alá, az énekesnő kissé kelletlenül bár, de tudatja velünk, hogy ők juszt sem távoznak. Ez a legkevesebb. A koncert a vokálokkal és a britpop-beütésekkel közelebb hozza magát azokhoz is, akik amúgy nem sétálnának oda önszántukból a robothangos-breakbeat felütésekre; laptop-elektronika és gitármisztérium, szerencsés egyveleg, bár a leharcolt Fatboy Slim-hatások hamar falramászni akarást lobbanthatnának fel néhányaknál, de nem a főiskolásoknál, ők csípik ezt. Különben is, fesztiválzenekarról beszélünk.
Sokáig persze mi sem húzzuk, levonulunk száradni a klubba, kimondva-kimondatlanul, de sokak fejében még mindig az égi jelenség a téma. Hallgatók egymás közt ennyit talán soha nem beszéltek még időjárásról, de most már legalább tudják, hogy nyugdíjasként miért nem fognak (nem túl érdekfeszítő tudniillik). A Tizenhét mégis gyöngyöző homlokok előidézésére szakosodott, Szasza, a cingár mikofonjunkie mindenkit leteper marhuló előadásával.
A lelkesedés muníciójával roskadásig tömött amatőr zenekar egyhamar megszkangingoltatja a klubbereket, ha kicsit komolyabban vennék magukat, még lehet is ebből valami mondja nekem az egyik országos rajongótábornak örvendő szombathelyi együttes gitárosa. Ennyiben is maradunk, csütörtökön meg pénteken meg folytatjuk a klub-sörsátor tengely mentén azt, amire ráutaló magatartással felesküdtünk. Gecire bediáknapozunk.
Szerettünk volna friss képgalériát is közölni a Diáknapokról, ám fotósunk annyira elmerült a fotózásban és a Diáknapokban, hogy még nem volt ideje összeállítani. Ám hamarosan közöljük a bulik képeit.