Diák(napok)és éjszakák – Berzsenyis diáknapok 2.

Tíz tyúk kéthavi produktuma semmisült meg egy óra alatt a csapatok testrészein, nem sokkal később a BDF rektora mászott falra,...

A múlt héten zajló négynapos őrület kezdő napján a zenéé volt a főszerep, de Pesuth Rita bájait is sokáig emlegetik majd azok, akik "alávetették" magukat. Már úgy aerobikilag.  Az éjszaka várt koncertje a tömör nevű Kollár Klemencz Laci és a Kistehén tánczenekaré.

Szájbergyerek a tóba lógatja a lábát
Akárkit kérdeztünk, csak a Szájbergyereket tudta megemlíteni tőlük. Ez az a szám, amit a Rádió Szombathely kívánságműsorában naponta tucatszor kérnek azok, akik nevetni akarnak, de sokan inkább más csatornára kapcsolnak addig a három percig, amíg hallható. Kistehénék a Jam után kezdtek feltelepülni a nagyszínpadra, hátul a doboknál az eltéveszthetetlen szőrzetű Lehoczki Károly rendezkedett. Ő civilben karikaturista, képeivel Leho néven naponta találkozhat az újságolvasó.

Abban a pillanatban, amikor minden a helyére került, az ég is leszakadt. Nem csepegett, nem csöpögött és nem csepergett, hanem ömlött a víz (ugyanez történt a Neo-koncert elején). A közönség előbb eresz alá menekült, de hamarosan újra előmerészkedett. Egy esernyő alatt átlagosan három főiskolás fér el, állapíthattuk meg, de amikor csillapodott az égi áldás, akkor az esernyők is eltűntek.

Az eddig nem hallott számokra a főiskolások megpróbáltak mozogni. Előbb kevés sikerrel, később azonban már sikerült felvenni a ritmust, ami meglehetősen improvizatívnak hatott. Az extázis természetesen a Szájbergyereknél csúcsosodott ki, amit két verzióban is végig lehetett tombolni.

Micsoda ruhák, micsoda nők!
A közönség soraiban meglehetősen furcsa öltözetű fiúkon és lányokon akadt meg a szem. Ők már a giccspartira öltöztek. Tanulva korábbi hibánkból (amikor egy giccspartin az egyik fura öltözetű lányt faggattuk, akiről kiderült, hogy ő nem is öltözött be, az a hétköznapi viselete), inkább nem faggatóztunk a ruhák eredetete felől.

Képeink magukért beszélnek. A bulik minden nap az Old’s ROM-ban és a főiskola klubjában értek véget, ez utóbbiban karaokézni is lehetett. Megállapításunk szerint átlagban a hallgatók hangja az évek folyamán semmit nem javult, az önbizalmuk viszont a sokszorosára nőtt, de ettől volt igazán szórakoztató az egész. Szerencsére a szöveget kivetítve olvashattuk, így nagyjából tudtuk, mit kellene hallanunk.

„Elnézést, Önnél lehet nyelvvizsga bizonyítványt venni?”
A Diáknapok alatt sokszor párhuzamosan zajlottak a programok.  A hallgatók egy ideig az „Elnézést, Önnél lehet nyelvvizsga bizonyítványt venni?” kérdéssel ostromolták a főiskola dolgozóit, ezért a jelmondatért ugyanis éltető sörkupon járt, ha megfelelő embertől kérdezték.

A paintball, íjászat, számháború után akár szépülni is lehetett, ehhez fodrászok és kozmetikusok nyújtottak hathatós – és ingyenes – segítséget. A rekeszizmokat a paTHalia Társulat mozgatta meg egy előadás  erejéig, utána pedig hastáncon lehetett további testmozgást végezni.

A kedd este egyik régóta reklámozott eseménye az Interpress Magazin (IPM) Elmebajnoksága volt, amelynek fődíja egy expedíción való részvétel. Éppen ezért hatott meglepetésként, hogy a területi elődöntőre meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak.
A műsorvezető Szabó Győző néhányszor meglepődött, amikor a versenyzők beszóltak neki, de a tőle megszokott lendülettel építette le az elméskedőket. A csapatok – tisztelet a kivételnek – nem mutattak túlzott kreativitást, de lehet hogy csak megilletődtek a kihívástól. A vetélkedést végül a Kotorék nevű csapat nyerte, nekik volt a legnépesebb és leglelkesebb szurkolótáboruk is.

Női ruhákba bújt macsók
A programok közül kiemelnénk még a fiúknak szervezett „Libresse” futóversenyt, ami az iskola falain kívül zajlott és sok autósban és járókelőben hűtötte le a vért. A női ruhába bújt macsók serege szerencsétlen módon egy színházba tartó komplett óvodai menetet is keresztezett, a kis lurkók pedig elkerekedett szemmel nézték a szakállas, rém ronda néniket.

Az MMIK előtt tudathasadásos módon a Kereskedelmi iskola három önként vállalkozó lányának vallottak szerelmet a női szerepben tetszelgő fiúk.
Itt jegyeznénk meg, hogy ha valaki olyan feladatot kap, miszerint szerelmet kell vallania egy lánynak, akkor az esetek 90 százalékában megpróbál költői lenni, hangzatos szavak, hasonlatok, túlbonyolított mondatok hagyják el a száját, de ez inkább szánalmasnak hat, nem meghatónak. Néhány fiún határozottan jól állt a női ruha és otthonosan mozogtak benne. Hm.

Tojás minden mennyiségben
A zárónap rendszeresen visszatérő eseménye a tojásháború és az igazi vizibicikli. A csapatok védőfelszerelése ezúttal is változatos képet mutatott. A reggeli ébresztőként elfogyasztott sörök dobozából összeütött vért, a széktámla és a kukafedél mind látványos fegyvernek bizonyult, hasznosnak már kevésbé.

A kissé megduzzadt Perint patak két partján helyezkedtek el a csapatok, hogy utána tojászáport zúdítsanak egymásra. A találati arány 10 százalék alatt maradt, a nézők legnagyobb bánatára, de így is láthatott a nép látványos fej, hát, kardobást.

Fiúk és lányok egyaránt felszisszentek, amikor az egyik hölgyversenyző mellét érte egy megtermett tojás. A női csapat egyébként élelmes módon muníciókiegészítésként összeszedte a célt tévesztett, egyben maradt tojásokat és ellenfelére zúdította azokat. A meglepett, már tojástalan fiúk „Mi van tyúkok, ti tojtok is?” felkiáltással fejezték ki értetlenkedésüket.

Vízi háború a Perintben
A tojások után igazi viziharc vette kezdetét egy labda birtoklásáért. Az összegubancolódott testek látványa már a nyarat idézte. A vizibicikli viszont igazi kihívást jelentett, az árral szemben az idén már senki nem tudott tekerni kétkerekűjén. Külön köszönjük, hogy a tojásháború idején a „Fotósért plusz pont jár!” közlést senki nem vette komolyan, így néhány jelzőtojáson kívül nem érte komoly attrocitás a tűzvonalban kattogtató sajtómunkásembert.

A rektor is falra mászott
Közben a főiskola udvarán mászófal épült, aminek oldalait folyamatosan ostromolta valaki. Fiúk és lányok is feljutottak a csúcsra, volt aki többször is, de akadtak bőven olyanok, akik már az elején feladták, vagy túl korán szálltak el. Szerencsére az igazi heggyel ellentétben itt a zuhanás után újra lehetett próbálkozni. A hallgatók nagy meglepetésére dr. Gadányi Károly rektor is megjelent a fal tövében, makulátlan öltönyében. Előbb csak nézte a mászókat, majd két kötelet megragadva, a környéken állók bíztatásától kísérve felhágott az alsóbb kapaszkodókra.

A Diáknapokat csütörtökön a diákrektor megválasztása és újabb fergeteges bulik zárták. A Sugarloaf koncerten például a színpadról tömegbevetődést gyakorolhatták a bátrabbak és ezúttal sem kellett senkit az aszfaltról felvakarni, a tomboló közönség mindenkit elkapott.

A négy nap alaposan lefárasztotta a diákokat. Aki ezidő alatt nem talált a fogára való koncertet, elfoglaltságot, programot az már valószínűleg klinikai eset.

Itt nézheted meg a tematikus képgalériákat:

Karaoke

Klub buli

NEO-koncert

Supernem-koncert

"Libresse Futóverseny"

Lósimogatás, lovaglás

Old's ROM buli

Tojásháború és vízibicaj

A többi eseményről pedig hét eleji cikkünkben találsz képgalériákat

Fotóink többek között a résztvevők memóriáját hivatottak felfrissíteni és a kívülállóknak is engednek némi betekintést. A Heti Frissítő weboldalán további képek találhatók, amelyek segítenek megmutatni a későbbiekben az unokáknak: a nagymami, nagypapi milyen lökött volt kiskorában, a XXI. század elején.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Diáknapok 2005