Pelsőczy Réka: Régóta gondolom, érzem úgy, hogy a 21. századra nagyon megváltoztak a nemi szerepek, mi nők ma ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazok a problémáink, a kérdéseink, mint a férfiaknak. Szeretnék tudni, hogy kik ők, mi vár rájuk, mi lesz az álmaikkal, elérik-e azt, amire azt mondhatják, ezért érdemes volt létezni
Szimbolikusan erről szól a Mulatság, benne mindannyiunkkal, hisz a mi életünkben is ezek az alapkérdések. Ez a darab nem a sikeremberekről szól, hanem olyanokról amilyen én is vagyok , akiknek nem hullik minden az ölükbe, akiknek keményen meg kell mindenért küzdeniük. Engem például az elmúlt 15 év nevelt nagy türelemre, előtte iszonyúan türelmetlen ember voltam, folyton elégedetlen voltam azzal, amit elértem. Választhattam: vagy megsértődöm, durcás leszek vagy tudomásul veszem, hogy küzdeni, dolgozni kell, feladat vár rám. Ezek a lányok is ilyen esendő emberek színpadon és azon kívül is. De ne várja senki, hogy ez egy mélyen filozofáló előadás lesz. Ez a darab egyszerűen arról szól, hogy három csaj éjszaka eljön a mozihoz, mert úgy gondolják, hogy itt buli van. Ha jól tudom, ennek még realitása is van, hiszen ez a mozi otthont ad koncerteknek, előadásoknak, könyvvásároknak is
Szóval a lányok kopognak, dörömbölnek az üvegajtókon, hogy engedjék be őket. Aztán csak egy üres teret találnak itt, mulatságnak nyoma sincs, és a lányok egyre csak várják, hogy történjen valami. Várnak, mint a legtöbbször mi is, hogy valaki cselekedjen helyettük. Közben meg elhülyéskednek, úgy, hogy ezt maguk sem veszik észre. Ez lesz az igazi Mulatság.
Nyugat.hu: Szóval te magad, a saját kérdéseid, a valami történésre várásod is benne van a darabban. Jól gondolom, hogy benne volt a Bikinivonal címűben is, amit te rendeztél Tóth Krisztina verseiből? Az hogyan született?
Pelsőczy Réka: Véletlen jött. Előtte is rendeztem már, és akkoriban is nagyon akartam valamit csinálni, olyasmit, amit úgy igazán én magam találok ki. Nekem minden darabom olyan, mint egy lenyomat, szeretem, ha valamit meg tudok benne fogalmazni. A Bikinivonal számomra valamiféle elszámolás is volt, akkor lettem 32 éves mint később kiderült, Krisztának van is egy ilyen című verse , a szembenézésről szólnak ezek a versek, szembenézés az idővel, önmagunkkal, az emlékeinkkel. Ez a melankolikus - ironikus hangulat nagyon közel áll hozzám.
Rendező és/vagy színész
Pelsőczy Réka: Az rémisztő volt, soha többet nem fogok olyat csinálni. Már hatszor meghaltam volna, ha ebben a darabban is fellépnék. Igazából nem az objektivitással volt gond, én például tudok tárgyilagos lenni önmagammal szemben, sőt inkább kishitű vagyok
Sokkal rosszabb volt az, hogy kívülről nem láttam a darabot, meg hogy miközben a magam játékára kellett volna összpontosítanom, a másikat figyeltem, hogyan mondja a verset, jó helyen megy-e át a színen, leül-e vagy nem
Egyszóval ezt soha többet nem vállalom. Egy lelkileg meglehetősen megterhelő, nagyon hosszú folyamat volt létrehozni ezt a darabot, ráadásul a nagyon könnyednek tűnő kép és videó-betétek kiválogatása, összevágása rengeteg munkát jelentett számomra, aki nem értek ehhez. Ha Máté Gábor nem jön be az utolsó két hét próbáira, és nem ad tanácsokat, akkor ez nem ilyen lett volna
Nyugat.hu: A laikus azt gondolja, hogy egy rendező számára nincs is jobb, mint szűz anyaggal dolgozni, ilyen volt a Bikinivonal. Most Mrozek darabját viszed színre, egy olyan művet, amivel már sokan dolgoztak, sikerekkel. Nagy klasszikussá vált például a Mucsi-Scherer féle Mulatság. Nem nyomasztó kissé, hogy valami igazán újat, különlegeset kellene felmutatni?
Pelsőczy Réka: Én még egyáltalán nem akartam önállóan, nagy színdarabot rendezni, kisebb dolgokat már ki is találtam magamnak a közeljövőre, de ez a három lány megkért rá, hogy dolgozzam velük együtt. Úgy gondolom, hogy azáltal, hogy három nő játssza, és három nőről szól, más értelmet nyer ez a darab, ettől lehet új a mi Mulatságunk. De őszintén szólva, én attól sosem félek, hogy elég eredeti lesz-e. Bennem nincsenek nagy görcsök a rendezés miatt, nincsenek nagy ambícióim ezen a pályán. Én elsősorban színész vagyok, szerintem az a legfontosabb, hogy milyen a csapat, mi pedig nagyon jól érezzük együtt magunkat, szeretek próbálni a lányokkal, nagyon jó őket kívülről nézni.
Mulatság két WC között
Pelsőczy Réka: Igen. Megkerestek a lányok, és elkezdtem keresni a nekik megfelelő művet. Nem akartam újra női darabot. Már a Bikinivonalat is sok férfi titulálta női nyavalygásnak, pedig az áll tőlem a legtávolabb. Amúgy is férfipárti vagyok
Aztán megtaláltam ezt a férfi darabot és azt gondoltam, ez a miénk. El is kezdtük próbálni Pesten, aztán amikor itt voltam a Bikinivonallal, felhívtam Pavelkovics Lászlót és Endrődi Krisztiánt, hogy keressünk helyszínt a mulatozásnak. Javasoltak helyeket, csakhogy nekem nem kellett színpad. Ennek a darabnak egy élő tér kell, abban a pillanatban, hogy felkerül a színpadra, színdarab lesz belőle. A Mulatság pedig olyan, mint egy film, ott a helye tehát, ahol a filmek peregnek, az álmok, amik sosem válnak valóra
Ettől a tértől is újabb értelmet kap a darab. Nagyon jó adottságai vannak ennek az épületnek, az átlátszó, nagy üvegajtók, a két WC közti hely, a lépcső, ahol a kópiákat hozzák-viszik, mind-mind roppant jól használható.
Nyugat.hu: És kik a fiatal színésznők, akik hozzánk jöttek mulatni?
Pelsőczy Réka: Járó Zsuzsa, az Örkény Színház tagja, nagyon tehetséges művész, nagyon vág az esze, igazi színészagya van, néha úgy érzem, bonyolultabban gondolkodik a szerepéről, mint én, a rendező. Ő a darabban a kissé pesszimista S. Sztankay Orsi Pécsen dolgozik, így őt igazán nem ismerem, ő játssza B.-t, aki a legerősebb karakter, életigenlő, a dolgokat mozgató személyiség. Cseh Judit egy frissen diplomázott színész, aki most szerződött el a Vígszínházhoz, szerepe szerint ő N., a kicsit bolondos, a realitásoktól elszakadt, nagyon szerethető ember. Rengeteget jelent, hogy ezek a lány a valós életben barátnők, akik mindent tudnak egymásról, hasonlóan gondolkodnak, nagyon őszinték egymáshoz. Ettől nagyon személyes is a darab.
Nyugat.hu: Számomra egy nagy kérdőjel a Mrozek-darab. Hol a Mulatság? Miért nincs? Mi legyen? Mit kellene tenni? A te rendezésedben mi kerül a mű végére: kérdőjel, pont vagy három pont?
Pelsőczy Réka: Ezt nem árulom el, jöjjön el mindenki, akit érdekel, és meglátja. De igazából nálam nem erről szól a darab. Egyszerűen csak három lányról, akik itt vannak, eljöttek bulizni és buli híján saját maguk hülyéskednek. A színpad, a színjáték maga a mulatság.
A színpad mindenki előtt
Pelsőczy Réka: Sosem érzem azt, hogy munka lenne. De nem igazán ez a jó szó a játékra, mert az nem egy laza buli. A színpad valami felemelő dolog mint ebben a darabban is , ezért is gondolkodtam, hogy a címet meg kellene változtatni. De nem találtunk jobb szót. Az én életemben a színház a legfontosabb, ezt néha nagyon rossz néven veszem magamtól, hiszen nekem van egy családom, meg van egy 14 éves fiam, és mindennek ellenére is mindig a színház az első. A fiamnak szoktam mondani, hogy őt imádom a világon a legjobban. Mire ő: és a színház? Van abban valami borzalmas, hogy nem is tudom, volt-e valaha is olyan, hogy a munkámról lemondtam volna a fiam miatt.
Nyugat.hu: Mindig a színházról beszélsz, pedig a film is része az életednek. Mi a forgatás: kellemes kiruccanás vagy egy másfajta megmérettetés?
Pelsőczy Réka: Az én életemben a film úgy igazán még nem volt jelen. A forgatás számomra tehát egy buli, jó kis kimozdulás, munka más színészekkel, meg egy kis pénz is, mert a színházban nagyon keveset keresek. Szerintem jól dolgozok a filmekben is, valahogy mégsem kaptam még olyan szerepet, amiben létezni szeretnék. Valószínűleg azért van ez így, mert a rendezők egyre inkább típusokban gondolkodnak és egy olyan egyéniségnek, aki kilóg minden kategóriából, nehéz boldogulnia. Az ilyen színésznek csak az az esélye, hogy jön egy rendező, aki meglátja benne azt, ami csak ő. Nos, az én életemből hiányzik ez a rendező remélem csak egyelőre
Nyugat.hu: Említetted, hogy a közeljövőre már vannak terveid
Pelsőczy Réka: Nagyon izgalmas szerepet kaptam Ascher Tamástól, Forgács András Kulcs című darabjában. Ez egy értelmiségi vígjáték, egy szellemes, kegyetlenül őszinte önvallomás, nagyon tetszik. És készülök egy újabb rendezésre is, a Sufniban szeretnék együtt dolgozni idősebb színészekkel. De erről még ők sem tudnak, nem is árulok el róla többet.
Leander, nyelvóra, irodalmi szalon
Nyugat.hu: Most itt rendezel, és utazol sokat a darabokkal is. Városi ember vagy inkább vagy szeretsz vidéken is élni? Milyen Pelsőczy Réka a színpadon kívül?
Pelsőczy Réka: Korábban nagyon városi voltam, megőrültem, ha vidéken kellett néhány napot eltöltenem. Ez mára megváltozott, Kapolcson a szüleimnek van háza, oda el szoktam vonulni, amikor együtt akarok lenni a családommal. Aztán van egy gyönyörű teraszom, idén a legcsodásabb, tele pozsgás növényekkel és nagy leanderekkel, gyönyörűen virágoznak. Most nagyon lelkes vagyok, azt tervezem, hogy kisajátítom a társasházunk kertjét is, amit senki sem használ. Imádok moziba járni, sokszor találkozom a barátaimmal, tanulok angolul. Az a vágyam, hogy egyszer legyen egy nagy szalonom, egyfajta találkozóhelye a művészeknek, nagy beszélgetésekkel, vacsorákkal
Nyugat.hu: A próbák miatt sok időt töltesz most Szombathelyen. Milyennek látod a mi városunkat?
Pelsőczy Réka: Nagyon kedves velünk mindenki itt a moziban. Befogadott a Művészetek Háza is, ott szállok meg, amikor itt vagyok. A fitness teremben is rögtön otthon éreztem magam, éppúgy, mint a pesti törzshelyemen. Az összképen némileg ront a Fő tér jelenlegi arca, meg gond az is, hogy amikor mi itt éjfél körül végzünk már, nem tudunk sehova beülni. Minden zárva van. Ez számomra teljesen szokatlan. Ugyanakkor az, hogy vannak, akik létrehoznak egy színházbarát egyesületet, hogy lehetőséget adnak fiatal rendezőknek és színészeknek a munkára és bemutatkozásra, elismerésre méltó. Szerintem feljövőben van ez a város
