Bognár Szilvia: Én egy cserfes szájú kislány voltam, és egészen kicsi koromtól imádtam énekelni, ahol csak tehettem, otthon, az óvodában és az iskolában is daloltam. A tanáraim, nevelőim jó értelemben ki is használták ezt a szereplési kedvet, feltettek a színpadra, ahol vidáman furulyáztam, énekeltem, táncoltam mikor mit vártak tőlem. Aztán már hatodikos lehettem, amikor megismertem Tanai Erzsébetet, vele együtt szőttünk, énekeltünk a Váci Mihály Általános Iskolában. Rövid szünet után a gimnáziumi évek alatt találkoztunk össze ismét, ő akkor már a Vasi Népdalstúdiót vezette, hívott énekelni és én ott ragadtam, azt hiszem ott fertőzött meg engem igazán a népzene, a népdal. Aztán a Boglya együttessel való találkozás nyitott meg előttem teljesen új dimenziókat, nagyon sokat köszönhetek nekik is. De az első igazán nagy állomása a pályámnak az volt, amikor idős emberek dalait kezdtem hallgatni és tanulni. Akkor jöttem rá, hogy ezek az emberek és az énekeik olyan üzenetet hordoznak, amit meg kell tartani, át kell menteni.
Kezdettől fogva csak népdalt énekeltél?
Bár eleinte nem volt tudatos, de elég egyértelmű volt ez a választás. Más műfajban sosem énekeltem. Természetesen mint szinte mindenki én is voltam kórustag, de az valahogy más volt. Bevallom, az nem váltott ki belőlem olyan érzelmeket, mint a népdal vagy a népzene. Mindemellett persze nagy tisztelője vagyok a komolyzenének is.
Anima: tanulság
És az Anima?
Az Anima egy olyan állomás volt, ami egy teljesen új világba engedett betekintést. Belekóstoltam az úgynevezett divatos szóval világzenébe. Ma úgy fogalmaznék, tanulságos volt. Sok dolgot élveztem és szerettem benne. Utána pedig határozottan tudtam, hogy mi az, amit akarok és mi az, amit nem. Tudtam, milyen úton kell elindulnom.
Tehát szerinted nincs helye a népzenének abban az underground környezetben, amit az Anima képvisel?
Azt gondolom, valamilyen módon csatlakozhat, de ennek alapfeltétele, hogy az ember nagyon ismerje azt az anyagot, amivel dolgozik. Ismerje annak eredeti formáját, és legyen komplex tudása annak mögöttes tartalmáról, társadalmi hátteréről. Csak ha kellő tisztelettel és odafigyeléssel tud nyúlni ehhez a muzsikához, csak akkor építhető be szervesen ez a kultúra a mai zenei világba.
Felkerültem Budapestre az ELTE-re néprajz szakra, amit azóta el is végeztem. Ott aztán belekerültem egy körbe, ahol énekelhettem, sőt, egyre többet énekelhettem. Még idehaza voltam, amikor megpályáztam és megnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet, s valójában ez ébresztett rá arra, hogy felelőssé váltam ezért a kultúráért. Rá kellett jönnöm, hogy van valami a kezemben, amit fel kell vállalnom, és energiát, időt, odafigyelést kell szentelnem rá. Így indultam el ezen az úton. A Vándorvokál volt az első csapat, akikhez igazán tartoztam, s azóta is tartozom. Négyen vagyunk lányok. Nem csak magyar népdalokat énekelünk, a többszólamú balkáni, korzikai, görög, szlovák, bolgár énekek közül is válogatunk.
Makám: új lecke
És a Makám? Mostanság a csapat plakátjairól eltűnt Lovász Irén neve, minden koncerten te énekelsz
Az első meghívást hat-hét éve kaptam tőlük, ami nagy meglepetés és öröm volt számomra. Akkor még Irén volt az első számú énekes, vele együtt léptem színpadra. Nem igazán tudom, hogyan alakult a kapcsolatuk. Annyit tudok, hogy két évvel ezelőtt újra meginvitáltak, én boldogan jöttem, aztán ők úgy döntöttek, hogy elsősorban velem dolgoznak tovább.
A Boglyáról és az Animáról azt mondtad, új utakat nyitott. Így van a Makámmal is?
Természetesen. Persze sok népzenei dallam van a Makám repertoárjában is, de új feladat is akadt bőven. A Krulig Zoltán által szerzett dalok, szövegek a hangképzés, prozódia és a szemlélet terén egyaránt új leckét jelentettek. Ez a zene gyakran más megközelítést kíván, mint a népzene. A népdalénekléstől teljesen különbözik, abba szabadabban viheti bele magát az ember, hiszen minden előadás újraalkotása a dalnak. Itt pedig főként megírt, megkomponált darabokról van szó.
Néprajzot végeztél. Sosem gondoltál arra, hogy a dalokat ne csak énekeld, hanem például gyűjtsed is?
A gyűjtés az örök vágyakhoz tartozik, sikerült is néhányszor megtennem, persze nem elégszer. Valójában azért nem indultam el a néprajzos pályán, mert a tudomány és az éneklés nem összeegyeztethető, sem időben, sem energiában. Persze, bármikor sor kerülhet még rá. Egyébként pedig a néprajzos tanulmányaim sem vesznek kárba, hiszen vannak olyan jellegű műsoraim, ahol szükségem van erre a háttértudásra.
A friss eMeRTon-tulajdonos
Ha már a tudomány nem fér bele, akkor mi tölti ki most az életedet?
Ugyan sokat koncertezünk a Makámmal, de én továbbra is ragaszkodom az autentikus formában előadott népdalhoz, így énekelek a Vándorvokállal is. Nagy örömömre felléphettem a Sebő együttessel, és Sebestyén Márta is meghívott a lemezére énekelni. Egy flamand csapat pedig - akik a saját népzenéjüket dolgozzák fel - az emigráció jogcímén meginvitált egy közös felvételre, magyar dalokat énekelek a lemezükön. Aztán az Állami Népi Együttesnél és különböző népzenei csoportoknál is vendégeskedek, vannak önálló műsoraim, és Kónya István lantművésszel is duózunk. Egyszóval meglehetősen sokszínű és sokrétű a zenei tevékenységem, amíg bírom energiával, ezt és így szeretném folytatni.
Néhány hónapja az eMeRTon díj jogosan büszke tulajdonosa vagy.
Igen, nagyon nagy meglepetés volt, én egyáltalán nem számítottam semmi ilyen jellegű elismerésre. Aztán megcsörrent a telefonom, és Viktor Máté közölte a jó hírt, hogy a Magyar Rádió zenei szerkesztői úgy döntöttek, érdemes vagyok erre a díjra. Nagy megtiszteltetés ez számomra.
A Savaria Karneválon nagy örömmel fogadott a szombathelyi közönség. Nagyobb kihívás a hazai pálya? Nem túl gyakran jársz felénk
Igyekszem minél többet jönni, elsősorban a családomhoz, rokonaimhoz, s amennyire tudom, tartom az itthoni barátságokat is. Kimondhatatlanul nagy öröm itthon énekelni, sajnos erre valóban nem volt sok módom az elmúlt években. Jobban izgulok, természetesen, de jóleső, szeretetteljes ez a drukk. Boldogság nekem visszamenni oda, énekelni, ahonnan elindultam énekelni.
