Itt állunk a tükör előtt bőségesen burjánzó mitesszerek által stikkelt arccal - melyre Spielberg már szemet vetett, mint potenciális holdfelszín az E.T. folytatásához -, dadaista értékeket magába olvasztó hajszerkezettel, önbizalomhiánytól vizenyős pislogóval, és egy talicskányi gátlással. Ruhatárunk hátramaradt valahol a fecske debütálását megelőző időszakban, és őszinte emberi érzelmektől reszkető pupilláink sem tudnak versenyre kelni a ma oly divatos megalázó tekintetekkel.
Ideje, hogy megjátsszuk a bevállalós állatot! Hiszen ha a gyomormosás képeit elénk asszociáló látvány ellenére is bele merünk nézni a tükörbe, az már az egoizmus parányi szalmalángja, amit csak meg kell burogatnunk benzinnel.
Először is, tudatosítani kell magunkban, hogy igenis mi vagyunk a királyok (lőfegyverek és mesteséges pajeszok használata kizárva). Amíg az anyagi keretek nem teszik lehetővé külsőnk generáljavítását, addig csak öngerjesztő folyamatokra hagyatkozhatunk: például gyakorolhatjuk, hogy egy tévében közvetített szépségverseny során a másodperc hány törtrésze alatt vagyunk képesek gyors egymásutánban a képernyőre köpni, vagy ballagási fotónkat milyen precizitással tudjuk belemontírozni egy Alfa Romeo Spider vezetőülésébe úgy, hogy még a visszapillantó árnyéka is csíkot húzzon a homlokunkra.
Ezek a módszerek már kellőképpen feltuningolják önbecsülésünket ahhoz, hogy a következő fokozatra kapcsoljunk.
Flegmaságunk vizuális kivetítéseként meg kell alapoznunk végtagjaink tökéletesen összehangolt működését. Járásunk minél szétesettebbé tételét kezdetben protézisek alkalmazásával segíthetjük elő: kiváló hatásfokkal bírhat, ha kívülről rajzszögeket bökünk nadrágunkba, bármilyen hetvenfokos égetett szesz pedig hozzájárulhat akár a talaj hullámoztatásához is.
Lazaságunk lemérésére egy hétköznapi sínpár is alkalmas, mondjuk a Győr felé vezető: ha úgy tudunk végigmenni rajta, hogy közben még csak auránkat sem érinti a hatos Intercity, nyerők vagyunk.
Mimikánkat egy metszőfogunk feláldozásával varázsolhatjuk újjá: ha ugyanis megtanuljuk tudatosan is alkalmazni a fogorvosnál kapott zsibbasztó injekció hatásmechanizmusát, olyan közömbös és bugyuta kifejezést vághatunk, mint amilyet a gigaflegma Lenke néni sem produkálna pár deci szomszédolós kétputtonyos után.
Gyakoroljuk továbbá középső- és mutatóujjunk épp egy cigaretta-átmérőnyire nyitott távolságát a később elsajátítandó látványos dohányzás érdekében, mokány kézfogásunkat pedig profi szkanderversenyeken edzhetjük.
Ha arcunk mérete már családi fényképezkedésen is gondot okoz, nekiugorhatunk a kaszni csinosításának. Ha elég élelmesek vagyunk, szolibérletet már bármelyik Merci kesztyűtartójából tudunk szerezni, fodrászköltségeinket pedig egy alapos fejborotválás után átcsoportosíthatjuk tehénmintás gatyák és kovbojkalapok beruházására. Esetleg szóba jöhet majkás koptatott, vagy sziszis hátuldudori farmer, ezekkel valódi világi kölykök lehetünk. Travoltásan is nyomhatjuk, egy papírboltos körzővel már kísértetiesen hasonló lyukat fúrhatunk állunk közepére, lenyírt hajcsomóinkat újrafelhasználva pedig a kibuggyanó mellszőrzet sem álom többé. Pattanásainkra ráfoghatjuk, hogy a legutóbbi forgatáson szereztük őket (mert ugye allergiásak vagyunk a reflektorfényre), így ezt az akadályt is elgörgettük sikerünk útjából, plusz hirtelen egy csomó filmkedvelő gyűlik körénk.
Már csak verbális kelléktárunk pofásítása maradt hátra. A toldalékokkal már eleve csodát művelhetünk: akár elhagyásukkal (semmi rumoskólázás, már csak rumkóla létezik), akár szokatlan helyekre biggyesztésükkel (lásd a "szevaszság" és "hellózás" köszönési formulákat). Ne feledjük a valóságsók aktuális szlengjárásait sem beépíteni mindennapos dialógusainkba, míg a szóvégek leharapását szotyizással probálhatjuk tökélyre fejleszteni.
Ha mindennel megvagyunk, már csak azon a megkerülhetetlen dilemmán kell átrágnunk magunkat, hogy ezek után mennyire maradtunk önmagunk; és ha nem támad leheletnyi öklendezhetnékünk sem, akár az anettkatévébe is jelentkezhetünk... mondjuk mutogatósbácsinak.
Kellemes dizájnolást!
