Bár ne így terveztem volna, egy mikrovilág omlott össze bennem. Elkerekedett szemű kiscsávóként mozgalmas élmények sokasága zúdult rám itt egykor, igaz, akkor még minden olyan nagyobbacskának tűnt, de mintha másképpen is éltem volna meg az egész hóbelevancot. Hogy a gyermeki psziché mindent befogadó rácsodálkozásai, vagy az akkor még ténylegesen színesebb felhozatal emléke kaparta most elő nyálpatronjaimból a keserű szájízt, arról lila gőzöm sincs. De tény, hogy akkoriban ez komolyan vett társasági esemény volt: a szombati ebéd tempós bekebelezése után szüleim felöltötték elegáns imidzsüket, a csarnokban korzózva pedig már büszkén trappoltam mellettük, összegyűjtve vagy egy raklapnyi prospektust és szóróanyagot, mert kölyökkörökben ez volt a trendi. Serkenő bajuszom korában nőcserkészésre jöttünk ide a haverokkal, valami cél okán tehát mindig bekeveredtünk e mágikus territóriumba.
Nem éli már felhőtlen virágkorát a vásár. Olyan érzés kerít hatalmába, mintha a kirakodók szigorúan felülről kiadott parancsra, muszájból lennének itt, igazándiból viszont a hátuk közepére sem kívánják a mosolygós kiszolgálósdit. Érdektelenség és apátia. Műtavacska és gúnyos tekintettel bámuló minitraktorok mellett haladok el, egy szivárványhajzatú bohóc pedig nem létező áldozatokra vadászva bóklászik a csarnokbejárat árnyékában. A sörsátor irányából a már régen messzi vizekre evezett Álomhajót nyüszögi egy meglehetősen pontatlanul danoló Fanny-imitátor, gömbölyded mellek és vállra omló tincsek hiányában, határozottan férfihangon.
A hátsó részre besuvasztott, mikiegeres-donaldkacsás körhinta és a nyolcvanas évekből átmentett rohadó dodzsemek által okozott búcsútrauma egészen a csarnok hátsó bejáratáig feszül a mellkasomnak. Egyetlen szerencsém és mentőövem, hogy fél szemmel még elkapok egy rendőrileg felvezetett motoros találkozót, különben kishíján nekiiramodnék halacskát fogni, vagy cicis kártyanaptárért hurkapálcákra lőni.
A pánikroham levezetésére a már jóval evilágibbnak tűnő kínálat szolgál a sportcsarnokban. Az ülőalkalmatosságok - luxusfotelek és bőrkanapék - látványának dominanciája eloszlatja időzavaromat és fokozatosan lenyugtat, mint az a brosúrában szereplő szöveg, hogy "élmény a tapintása és az illata. Jólesik puhán befészkelődni." Nem is kéretem magam sokáig, lesüppedek pihegni egy csöppet, míg észre nem veszek egy sarokba beállított, nemmindennapi zuhanyzót. Nézzük csak: két kijelző, az egyiken hőmérsékletet, a másikon rádióállomást állíthatunk be, az éltető vízsugár több forgatható pontból is spriccelhet, és még lehajtható ülőkét is találunk benne. Hárommillió forint, de úgy vélem, csupán a vízszámla miatt nem engedhetem meg magamnak.
Az egészséges életmód jegyében kicsit odébb egy fűthető masszírozó-széket kínálnak, támlájában fel-le járó görgőkkel. Aztán elmegyek az oladi plébániatemplom makettje mellett, és elgondolkodom rajta, hogy vajon az eredetin is befőttesüveg-gumival rögzítették-e a keresztet.
A képkereskedőknél megint csak könyökön kifelé jövő tájképeket és lófejeket találok, a büfében pedig egy pohárka vizezett borsodit. Egy jósnő kuckójánál ismét megállok időutazni, bele a sötét középkorba (és elmeállapotba): rontás és átok levételét már potom kétezerért kérhetjük. Kifelé haladva már csak a tévéshopos úriember szuperedényének sercegését hallom, a Rohonci út benzingőze új életet lehel a tüdőmbe... Pedig vasárnap még Szűcs Judit is jön időutaztatni.
